Vasárnap FAFEJ! Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Következő előadás: Fafej
HÍREK
2010.09.04
ÚJRA SZÍNPADON A 2009-ES ÉV LEGJOBB ELŐADÁSA
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a 2010/2011-es évadban is műsoron tartja Tom Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott című előadását, Victor Ioan Frunză rendezésében. Az UNITER (Román Színházi Szövetség) által a 2009-es év Legjobb előadása díjjal jutalmazott produkció kedden, szeptember 7-én 18 órától látható a színház Nagytermében
2010.09.01
FELNŐTTEKNEK SZÓLÓ BÁBELŐADÁS AZ ÉVAD ELSŐ BEMUTATÓJA

Gyermekelőadással nyitja 2010/2011-es évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, melyet felnőtteknek szóló bábelőadás bemutatója követ.
Döbrei Dénes Test emlékezet című mozgásművészeti tanfolyama és az ezt záró sportnap után - mely kellőképpen bemelegítette a társulatot és felkészítette az új évadra - szeptember 2-án, 11 órától a színház Stúdió Termében, a temesvári magyar társulat az utóbbi évek egyik legsikeresebb gyermekelőadásával, A brémai muzsikusokkal kezdi az új színházi évadot. Ezt követően az évad első premierje Fafej címmel vasárnap, szeptember 5-én 19 órától lesz látható szintén a Stúdió Teremben

2010.08.26
MOZGÁSSAL ÉS SPORTTAL KEZDŐDIK AZ ÉVAD
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház 2010 - 2011-es évadát augusztus 23-án kezdte a már több éves hagyománnyal rendelkező mozgásművészeti workshoppal, melyet Döbrei Dénes táncos-koreográfus tart. 
2010.08.20
BUDAPESTEN A BRÉMAI MUZSIKUSOK
       A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a 2010/2011-es évad megkezdése előtt, augusztus 22-én 17 órakor Budapesten vendégszerepel a A brémai muzsikusok című előadással az ART-Mozaik - Külhoni Művészeti Fesztivál keretén belül, melyet 2010. augusztus 20. és 22. között tartanak a pesti alsó rakpart Lánchíd és Erzsébet híd közötti szakaszán.
2010.07.23
TEST EMLÉKEZET – RENDHAGYÓ MOZGÁSMŰVÉSZETI MŰHELY A CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ SZERVEZÉSÉBEN
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Test emlékezet címmel, az elmúlt években nagy sikerrel megszervezett műhelymunka folytatásaként workshopot szervez fiatal színészek és főiskolások részére 2010. augusztus 23 - 29. között, Döbrei Dénes és Varga Heni táncos-koreográfusok vezetésével.
2010.07.22
KIVÉTELT TESZ A KORMÁNY A KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEKKEL
Mircea Băcală prefektus rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze csütörtökön reggel, ahol bejelentette: a Boc-kormány úgy döntött, hogy nem alkalmazza a 63/2010-es sürgősségi kormányrendelet előírásait azon kulturális intézmények esetében, amelyeket a központi hatóságok hoztak létre az idők folyamán, annak ellenére, hogy időközben a városi vagy a megyei önkormányzatok hatáskörébe kerültek.
2010.07.15
ROSENCRANTZ ÉS GUILDENSTERN A GYULAI NEMZETKÖZI SHAKESPEARE FESZTIVÁLON
Az esztergomi két sikeres fellépés után színházunk produkciója, a Rosencrantz és Guildenstern halott című előadás ismét vendégszerepel, ezúttal Gyulán.
2010.07.08
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ
A közigazgatási intézmények és a nekik alárendelt közművelődési intézmények személyzetének a kormány által nemrég elrendelt korlátozása, azaz a 63/2010-as Kormányrendelet súlyosan veszélyezteti néhány temesvári kulturális intézmény működését. Ezek közé tartozik a Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a Temesvári Állami Német Színház és a Banatul Filharmónia.

A fennemlített három intézmény igazgatója Balázs Attila, Lucian Vărșăndan és Ioan Coriolan Gârboni közös sajtótájékoztatót tart a témában holnap, július 9-én 13 órától a Banatul Filhamróniában.

Szolidaritásukra és részvételükre számítunk!

 1   2   3  >>

A jegyiroda nyitvatartása:
HÉTFŐ: 10 - 13
KEDD: 10 - 13
SZERDA: 10 - 13 és 17 - 19
CSÜTÖRTÖK: 10 - 13
PÉNTEK: 10 - 13 és 17 - 19
és 1 órával minden előadás előtt
Tel: 0356-450.606
E-mail: ticket@tm-t.ro
Str. Alba Iulia, nr. 2
300077 Timisoara, Romania
tel: 0256-434.814
Fax: 0256-494.029
Mobil: 0740-143.545
E-mail: office@tm-t.ro
Web: http://www.tm-t.ro
Keresés
Plakátok
Portrék
Előkészületben
© Csiky Gergely Állami Magyar Színház, 2010