A jegyiroda nyitvatartása:
HÉTFŐ - PÉNTEK: 13 - 19
és 1 órával minden előadás előtt
Tel: 0356-450.606, 0752-111.803
E-mail: ticket@tm-t.ro
Plakátok
Portrék
 
Előkészületben
 
HÍREK
2018.12.05
INTERJÚ RADU-ALEXANDRU NICÁVAL: „A KOMMUNA ARRA SARKALL, HOGY REFLEKTÁLJUNK A XXI. SZÁZADI CSALÁD PROBLÉMÁIRA ÉS A KORTÁRS TÁRSADALOM MŰKÖDÉSÉRE.”

A kommuna egy csapat emberről szól, akik közös lakásba költöznek, hogy teljes egyenlőségben éljenek. A szituáció emberi vetülete mellett a szöveg górcső alá vesz egy olyan szocio-politikai rendszert, melyben nem létezik magántulajdon. Honnan az érdeklődésed eziránt a szöveg iránt?

A nagyon fiatal generáció tagjainak körében, akikkel elsősorban az egyetemen találkozom, az a neomarxista hajlamú meggyőződés él, hogy a mai társadalmunk számára ez az ideológia az egyetlen követendő út. Saját politikai meggyőződésemben jómagam is egyre inkább a baloldal felé irányulok, de emellett szilárd meggyőződésem, hogy társadalmunk működtető alapját a magántulajdon képezi. Sajnos azonban az önzés hatalmasabb erő a nagyvonalúságnál. A XX. század markánsan rávilágított arra, hogy a magántulajdon nélküli társadalom csak a kifejezetten művelt emberek számára működik, akik ungyanakkor kifinomult polgári és etikai érzékenységgel rendelkeznek, vagy kissebségként élnek. A történet 1975-ben játszódik és egy burzsoá családról szól, akik kísérletet tesznek a kommunában való életre, az összetartozás megélésére, ez az elképzelés azonban utopikusnak bizonyul. A magány és elszigeteltség korában úgy érezhetjük, hogy a kommunában való lét számos előnye hiányzik napjainkból, mégis a sok pozitívum mellett felsejlik az érem másik oldala, tele hibákkal – mind az emberi, mind a családi kapcsolatok hanyatlása és az életformával járó előreláthatatlan, néha traumatizáló következmények. A kommuna arra sarkall, hogy reflektáljuk a XXI. századi család problémáira és a kortárs társadalom működésére.

Második alkalommal dolgozol együtt a temesvári Magyar Színházzal. Meg tudnak lepni a színészek, akikkel dolgoztál már együtt?

Az emberek mindig képesek meglepetést okozni, idővel mindannyian változunk – jó és rossz értelemben egyaránt. Korábban a Futótűz című előadásban dolgoztam a társulattal, ami érzelmi szempontból jóval megterhelőbb szöveg volt. Naivnak tűnhet, de minél többet dolgozom, annál inkább rájövök, hogy az igazán értékes (nem feltétlenül látványos!) alkotóerő és az őszinteség szétválaszthatatlan egységet alkotnak. Banálisan hangzik, de ha az alkotó őszinte kapcsolatot ápol saját magával és a környezetében lévőkkel, az alkotás terén sokkal többet képes nyújtani. Emiatt tehát minél természetesebb játékmódot kérek a színészektől és azt szeretném, ha a próbákon együtt töltött idő értékes élettapasztalat lenne számukra. Szeretném, ha a közös találkozás meghatározó lenne és ha tartós nyomot hagyna bennük, függetlenül attól, hogy az előadás sikeres lesz-e vagy sem. Döntéshozás esetében A kommuna próbákon magunk is igyekszünk demokratikus rendszert alkalmazi. Remélem, ezáltal a színészek motiváltabbnak és felelősebbnek érzik majd magukat a saját munkájukkal szemben.

Fiatal és lázadó rendezőnek tartanak vagy a status quo részének?

Annyira nem vagyok már fiatal, egyre közelebb állok a negyvenhez, mégsem érzem, hogy a status qou-hoz tartoznék. A romániai színjátszás túlságosan kiszámítható és színtelen, ezzel a képpel nem tudok azonosulni. Képmutatás lenne azt állítanom, hogy a rendszer nem ismer és nem fogad el. A színházigazgatók – abban a hitben, hogy biztosra mennek – általában meghatározott rendezőgárdából válogatnak, amelynek én is része vagyok. Ez nem műsorpolitikát jelent. A vezetőség elsődleges célja az, hogy ki tudja osztani a béreket és nyugalom legyen a színházban, nem pedig az, hogy hosszútávon és az emberek érdekében gondolkodjon. Ami persze kockázatos, olykor nem túl népszerű döntéseket feltételezne. A román színház nagymértékben beleragadt egyfajta anakronisztikus gondolkodásban. Véleményem szerint alapjaiban kellene újragondolni egy sokkal változatosabb közönség megszólítását, a színházi intézmények pedig lehetőséget kellene adjanak a közönség és különböző területeken alkotó művészek találkozására.

Hogyan látod a bukaresti és a vidéki színházak viszonyát?

Sok rendező vidékre „menekült” 1990 után, mivel a bukaresti színészeket beszippantották a különböző projektek és nagyon nehéz volt csapatokat összeállítani. Mostanra már árnyaltabb a helyzet. Ami a vidéki színházakat illeti, elsősorban a mai társadalomhoz való erőteljes visszakapcsolódási képességre van szükségük, a helyi hatóságok nagyon is szükséges és kitartó támogatásával. A minőségi művészet anyagilag nem kifizetődő, de el kell hagynunk azt a felfogást, miszertin nyereségesnek kellene lennie. Ez Nem a művészet dolga. Elsődlegesen, több olyan előadás kell készüljön, ahol a színészek kapcsolatba kerülnek a nézőkkel, provokálják, és ténylegesen gondolkodásra kényszerítik őket.

Hogyan viszonyulsz a jelenlegi romániai színházhoz?

A színház és a közönség ízlése aggasztóan a kommersz felé tart, a menedzserek a könnyedséget részesítik előnyben, mert az értékelésnél előnyükre válik, mi művészek pedig túl sok kompromisszumot kötünk ezügyben. Túlságosan kevés kísérletezés történik a színházban, ami idő- és forrásigényes, illetve kockázatvállalással jár. A marketingosztályok sem tesznek eleget a kísérleti, valóban újító szándékú előadások népszerűsítéséért, amelyek továbbfejlesztik a színházművészetet, az igazgatók pedig – kevés kivétellel – ragaszkodnak a pozíciójukhoz és megfeledkeznek a közönségükkel szembeni kötelességükről: a szellemi, erkölcsi és intellektuális felemelésükről.

Milyen, igazán jó előadást láttál mostanában?

A Ljubljanai Nemzeti Színház Iliász című előadását Jernej Lorenci rendezésében, a két évvel ezelőtti Szebeni Nemzetközi Színházfesztiválon láttam, és zseniálisnak tartottam.

Készítette: Vesna Stepanov Roșca




ELÉRHETŐSÉGEK
Str. Alba Iulia, nr. 2
300077 Timişoara, România
Tel: 0256-434.814
Fax: 0256-494.029
E-mail: office@tm-t.ro
Web: www.tm-t.ro
TÁMOGATÓK
MÉDIAPARTNEREK
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház fenntartója Temesvár Önkormányzata.
© Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár, 2018