A budapesti Mesebolt Bábszínház kérésére készült színpadi adaptáció Hacukisztán császárát és az őt körülzsongó udvartartást helyezi górcső alá. Nem akarja újra mesélni a saját gőgjétől eltelt császár és új ruhájának történetét, megmarad az Andersen-féle mese keretei között. Mindemellett azonban nagyobb hangsúlyt fektet a miértekre, annak a mechanizmusnak a feltárására, amely lényegében a mese mondanivalójának megfejtését és nem pusztán aktuálissá, de időtlenné tevését hivatott segíteni.
Nagy Regina, az előadás rendezője többféle színházi- és bábszínészi jelrendszerben állította színpadra a szöveget. Az előadásban tetten érhetők a pantomim, az árnyjáték, az óriásbáb technikái egyaránt. Az előadás látványvilágáért Lenkefi Zoltán díszlet- és bábtervező, zenéjéért Cári Tibor zeneszerző felel.
A jól ismert fordulatok a bábok segítségével humorosan és játékosan jelennek meg a színpadon, ahol a jók megérdemlik a méltó jutalmat, a gonoszok pedig pont annyira bűnhődnek meg, amennyire rászolgáltak.A temesvári társulat legfrissebb bemutatója a legkisebbeket és családjaikat hivatott megszólítani.A veszprémi Kabóca Bábszínházzal közösen színpadra állított zenés bábelőadás az egyik legismertebb és talán legtöbbször feldolgozott tündérmesét meséli újra.
Hamupipőke meséjét Szántó Viktória, rutinos és a mesék világában igencsak jártas dramaturg, Sramó Gábor rendező, Lászlóffy Zsolt zeneszerző, valamint Bodor Judit díszlet-és jelmeztervező állította színpadra.
Weboldalunk a felhasználói élmény fokozása, illetve a biztonságos és optimális böngészés érdekében sütiket használ. Leírásuk és a süti használati politikája itt tekinthető meg.
Kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat is!
Ezek a sütik a weboldalunk és az egyes szolgáltatások működéséhez elengedhetetlenek. Szükségesek a honlapunk böngészéshez, funkcióinak használatához és az oldalon elvégzett műveletek megjegyzéséhez. Mindig csak az adott látogatás alatt érvényesek, a munkamenet végeztével, illetve a böngésző bezárásával automatikusan törlődnek a számítógépről.
Weboldalunkat folyamatosan szeretnénk fejleszteni és javítani látogatóink számára: ezek a sütik ezt a célt szolgálják azzal, hogy általuk weboldalunk működését tudjuk elemezni. Ezek a sütik teljesen névtelen adatokat gyűjtenek.