Előadások

A Thomas Vinterberg Festen című filmjének forgatókönyve nyomán készült előadás egy család ünnepi ceremóniájából, egy köztiszteletben álló polgári család pátriárkájának születésnapjából indul. A vacsora közepén a legidősebb fiú köszöntőt mond, ezzel felborítja az ünnep rendjét: leleplez egy, az egész családot érintő abúzus- és elhallgatástörténetet. Ettől a pillanattól kezdve az asztal az emlékezés és a tagadás csataterévé válik: egymásnak feszül az igazság és az azt rejtegető összes beidegződés. A színpadi tér többféle értelmet nyer: az ünnep meghívottai egyben nézők is, az előadás pedig egy leleplezésláncolat. Egy rítus, amely egy olyan légkörben, ahol a showműsorok felszínes szórakoztatása mellett a vallomások nyers ereje is jelen van, akár beilleszthető az ünnepi műsorba. Az előadás így folyamatosan a személyes trauma és a kollektív elhallgatás politikai dimenziója között mozog. A Festen nem csupán egy családi történet, hanem egy lenyomata is annak a működési formának, ahogyan a különböző közösségek védelmezik a saját titkaikat – legyen szó családokról, társadalmi csoportokról, intézményekről. Az ünnep olyan kontextust teremt, ahol az összejátszás lelepleződhet, az igazság pedig többé nem hagyható figyelmen kívül.

A Nordiska ApS ügynökség engedélyével – www.nordiska.dk

Bo hr. Hansen színpadi adaptációja Thomas Vinterberg és Mogens Rukov Festen című filmje alapján.

A Macbeth a rend felbomlásának tragédiája, alászállás az emberi lélek mélységeibe. Ugyanakkor a hatalom tragédiája is: egy agresszív, anarchikus hatalomé. A főhős trónra jutása villámgyors, akárcsak a bukása. Tanúi vagyunk annak, ahogyan megsemmisül egy értékrend, és a hamvaiból egy új világ születik. Az előadás kórusszerű: a szereplők végig a színpadon vannak, egyetlen testként mozognak, ebből a testből válnak ki a jelenetek és a figurák. Bár mindenki meghal, senki sem marad a földön. Visszatérnek a kórusba egy örök körforgásban, amely – az élet körforgásához hasonlóan – a hatalom folyamatos megújulását jelképezi.

A produkció a Bukaresti Olasz Kultúrintézet támogatásával valósult meg.

Volt egyszer, hol nem volt egy székelyföldi kislány, aki egyszer csak észrevette, hogy már nem is kislány, hanem elvált, negyven pluszos nő. Becsületes neve is volt: Kicsike, Mókuska, Dundus. Még portré is készült róla! Igaz, sajnos félbemaradt. Ki fogja befejezni? Egyáltalán, biztos, hogy ő van a képen? Biztos róla szól a mese? Ki tudja a mese végét? Apuka mindig azt mondta: „majd kialakul”.

Valahol az öreg Föld hátán él egy kíváncsi, teljesen hétköznapi kamaszfiú. Nem messze tőle, a temető árnyékában lakik egy hasonló korú vámpírkölyök, aki – láss csodát – nem bírja a hemoglobint: ételintoleranciája van! Mindketten halálosan unják a szülinapi zsúrokat, a tolakodó kérdésekkel bombázó rokonokat – nyilvánvaló, hogy összebarátkoznak. Miért is ne? Egy vámpírhúg is melléjük szegődik, így hármasban bujkálnak a szülők, az éhes vámpírok és a túlbuzgó vámpírvadász elől, együtt sodródnak kalandról kalandra, hol a gyerekszobában, hol a koporsólakás környékén, hol a parfümverseny orrfacsaró illatfelhői között. És együtt álmodják meg, milyen lehetne a közös jövő, ahol nem kellene rejtegetniük a barátságukat.

A Barátom, a vámpír a MárkusZínház és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház közös, felnőtteknek is szóló bábelőadása, amelyben Temesvár a kamaszok szemszögéből jelenik meg, és folyamatosan átalakul: egyszer ódon, titkokkal teli város, máskor futurisztikus metropolisz, ahol a bábok kifejező mozdulatokkal, kortárs zene ritmusára kelnek életre. Az előadás sokféle nézőpontot kínál: a gyerekek a kalandot, a felnőttek saját világuk tükörképét fedezhetik fel.

Az előadást nyolcéves kortól ajánljuk.

„Az egészen világos, hogy a Cseh Tamás-i életmű jelentősen túlmutat a tényleges dalokon, előadásokon. Elég, ha arra gondolsz, hogy az emberek nem azt mondják: „Énekelsz valami Cseh Tamás-dalt?”, hanem csak annyit, hogy „Énekelsz Csehtamást?”

„Mindenesetre szeretek hinni egyfajta folytonosságban, hogy viszonyban vannak az alkotói világok, hatnak és reflektálnak egymásra.”

Beck Zoli szavai Fodor Sándor „Énekelsz Csehtamást?” című könyvéből.

Valami nagyon hasonló a Minden álmunkban kiindulópontja is. Így gyűltünk össze. Mindannyian énekelnénk. És fogunk is! Egyenként, közösen. Ünneplünk, mert azt mindig lehet. Most éppen azt, hogy énekelhetünk, hogy énekelhetünk Csehtamást, hogy alkotói világaink hathatnak és reflektálhatnak egymásra, azt, hogy vannak álmaink, és azt, hogy van, ami mindegyikben visszatér.

Ez fog történni az Oroszlános-ház dzsungelében.)

„Egy mosókonyhában jól kitaláltam azt, hogy mi lesz.” Cseh Tamás – Ten Years After

----

Az előadás a ProTeszt Egyesület támogatásával jött létre.

Ernesztó keresztszalag-szakadásból lábadozik. Elvették tőle a kedvenc szerepét a színházban, és elvették azt is, ami mindig a biztos mankót jelentette számára: a foci eufóriáját. Nesze neked mankó! De mégis, ki vette el? Az élet? A sors? Mint mindig? Létezik, hogy már előtte sem volt boldog? Itt az idő sebészkést ragadni! Hősünk magába néz, és látja, hogy a szálak egészen 1994-ig vezetnek vissza, amikor az Olaszország–Bulgária világbajnoki elődöntőben Gianluca Pagliuca tökéletes ütemben lép ki Lecskov mélységi indítására… De felbukkan még a Tücsök és a Hangya, az érsemjéni aranycsapat, 50 ezer euró kártérítés, a nagymama lábkenőcse és egy rogyásig terített születésnapi asztal is. Minden mindennel összefügg – ezért olyan nehéz a gyógyulás.

Egyszer volt, hol nem volt, a Rekettyés-árkon is túl, de még a Kopasz-dombon is túl, ott, ahol a kurtafarkú malac túr... volt egyszer egy szegény ember, úgy hívták, hogy Csalóka. Csalafinta volt őkelme, mindenkit csak ugratott, heccelt, folyton viccelt, tréfált. De csak azokat csapta be, akik rászolgáltak, például a dölyfösöket, a nagyképűeket, a morcosakat, a nagypofájúakat, az öntelteket, a hencegőket, és legesleginkább… na, de mindent nem árulhatok el, inkább gyere, nézd meg magad!

Köztünk élnek. Láttuk őket a hírekben, hallottuk a történeteiket, eljutott hozzánk a szomszédok sustorgása. Ők ülnek a park legtávolabbi padjain, ők kérnek mindig bocsánatot, ők azok, akik nem igazán néznek mások szemébe, akik túl sok sminket viselnek, akikről elfordítjuk a tekintetünket, mert zavarna, ha a szemükbe kellene néznünk. Látjuk őket. De ismerjük is? Megkérdeztük tőlük valaha, milyen döntéseket hoztak, milyen utat jártak, milyen küzdelmeket vívtak? Rákérdeztünk valaha, honnan az őket körüllengő szomorúság, honnan azok a vágások és zúzódások? Megkérdeztük-e tőlük, honnan az a belső késztetésük, amely tovább viszi őket, amely lehetővé teszi, hogy lélegezzenek, hogy kitartóan vágyjanak egy jobb életre, a megérkezésre, az otthonra, a Boldogság utca 12/A-ra? 
Ez a szöveg legyen az ő hangjuk. Az ő kimondatlan, kényelmetlen igazságuk. 

Az előadás az európai uniós „FemminiCity” projekt keretében valósult meg, a CERV program támogatásával.

Adottak Tóték, valahol egy bánsági faluban. Egyetlen fiuk a fronton, a második világháborúban. A fiú javaslatára az idegkimerült őrnagy pihenőszabadságra érkezik a családhoz. Tóték úgy fogadják a katonatisztet, mintha a fiú sorsa kizárólag a vendégszeretetüktől függne: lábujjhegyen járnak, minden hóborthoz alkalmazkodnak – pedig már az is kérdéses, hogy a fiú és az őrnagy a front ugyanazon oldalán áll-e még. Eleinte a remény irányítja a behódolást, de később már nem marad más eszköz az őrülettel szemben, csak az engedelmesség. Meddig tűrhető a kiszolgáltatottság, ha a döntést a szeretet vezérli? Mikor veszi át az uralmat a félelem, és hogyan válik ez az állapot normalitássá?

Horváth Hunor rendezésében a Tóték fekete humorral tapasztott mementó: a világ széthullása nem egy látványos pillanat, sokkal inkább egy apró repedés a vakolaton, ami lassan, alattomosan terjed.

Az előadást 14 éven felüli nézőinknek ajánljuk.

Hétköznapi emberek sodródnak egy fesztivál fényeinek vibráló káoszában. Céltalanok. Csalódottak. Elégedetlenek. Többre vágynak annál, mint amit a mindennapok szűkre szabott keretei megengednek számukra. A hangos zene és a hömpölygő tömeg ölelésében kétségbeesetten próbálják elhitetni magukkal, hogy még ők irányítják saját életüket. A féktelen ünnep forgatagában régi szerelmek porladnak szét, új illúziók születnek. Mindenki ugyanazt keresi: egyetlen lélegzetnyi szabadságot, egy pillanatnyi figyelmet, egy őszinte érintést - még mielőtt újra beolvad a céltalan tömegbe. 

Most játsszuk azt, hogy... Akár ezt a címet is adhatnánk a fél órás zenés-animációs előadásnak. Mert minden megmozdul, életre kel, énekelni kezd a négy matróz keze nyomán: a puha, színes formák a szemünk láttára alakulnak át termetes bálnává, fürge csikóhallá vagy sejtelmes polippá. Természetesen akkor lesz igazi a Játék, ha mindenki részt vesz benne – gyerekek, nagypapák, óvónénik.

“...táncol a hullámsapkás tenger,

ropja a bárkán tömérdek ember…”

Az interaktív zenés játékot hároméves kortól ajánljuk.

Van egy világ, ahol mindent el lehet adni – erkölcsöt, gyilkosságot, gyászt – csak egy jó sztori kell hozzá. Lehetőleg személyes, megható, tanulságos. De legalább mutasson jól a főcímben. A történetéhség csillapíthatatlan, a sztorik valósága viszont senkit nem izgat. Így lesz az igazságszolgáltatásból showműsor, ahol mindenki szerepet játszik, és az lesz az igaz történet, amit a legügyesebben tálalnak. De amikor lecsúszik a maszk, egy túlságosan ismerős világ néz vissza ránk. A mi világunk. Ahol az igazság egy jól csomagolt kommunikációs trükk, a pénz pedig az új erkölcs.

A színdarab a THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi Ügynökség közvetítésével kerül színre.

Fordította: Prekop Gabriella,  Versek: G. Dénes György, Kossuth-díjas

Egy különös barátság története ez. A rácsoké, amelyek bezárnak, amelyeket megöröklünk, amiket megteremtünk, amik mögé magunkat védve rejtőzünk, amik nyomot hagynak. De a szabadság története is. A gyermekkor, az álmok, a végtelen égbolt, a szárnyalás története. Két, látszólag semmiben sem hasonlító fiú barátsága és felnőtté válása áll a William Wharton azonos című regénye nyomán született előadás középpontjában. Madárka repülés utáni vágya és madarak iránti rajongása saját elméjének kalitkájába zárja az érzékeny, a hétköznapi világ működését és kegyetlenségét feldolgozni képtelen fiút. Al a nyomor, az erőszak és saját öröklött sorsának ketrecéből próbál kitörni, felnőttként őt a háborúban megélt borzalmak ejtik saját elméjének fogságába.

Képes-e a két fiú közös múltjuk, barátságuk és egymás újra megismerése által visszatalálni önmagához, és végre szabaddá válni?

Piroska elindult nagymamához az erdei úton. Egyedül? Mellészegődött egy farkas. Egy igazi? Egy nagyon is igazi. És mit csinált? Hiszen tudod. És a nagymama? Őt is… De ugye a vadász… Érkezett, s minden jóra fordult. És ezt itt előadják? Mi az hogy! Nem túl félelmetes? Olyan előadás ez, amelyben kikacaghatod a félelmetest! Az jó! És mit jelent az, hogy operilla? Opera kicsiknek. Azért ez a műfaja, mert énekelve mesélik el a történetet. Azta! És… Pszt! Kezdődik!

A horzsolás alatt című előadás egy személyes hangvételű visszatekintés a gyerekkor, a kamaszkor, majd a fiatal felnőttkor küzdelmeire. Egyfajta lírai párbeszéd az „én”-nel és a hallgatósággal. Elhivatottan keresi a lélek kilétét ebben a felgyorsult világban, megnyugvást próbál találni az állandó változás szeleiben.

Hogyan látjuk magunkat a körülöttünk levő világban? Ki tudjuk-e mondani legféltettebb gondolatainkat? Hogyan tudunk a megtörtségeink után szembenézni saját magunkkal? Le lehet-e tenni a szorongást egyszer és mindenkorra? Mi van a horzsolás alatt?