Előadások
Heinrich von Kleist nyománO. márkiné
A budapesti Trojka Színházi Társulás az elmúlt négy évben olyan újfajta színházi formákat keresett, melyek az előadásban fizikai és mozgásszínházi elemeket is megengednek. Kleist novellájának színpadi adaptációja az eredeti szöveg narratíváját követi. A három jelenet három különböző idősíkot is magába foglal, nem feltétlenül az események lineáris sorrendjét követve. A történet a hős, ez esetben a hősnő nézőpontját követi: egy ártatlan, megerőszakolt nő perspektíváján keresztül ismerjük meg a történéseket, azok következményeit, valamint a környező világot. A történet szereplőit három színész játssza, de a megformált karakterek kiosztása logikus mintát követ, melynek alapja egyrészt az egyes karakterek hasonlósága, másrészt a főhőshöz való viszonyuk.
Heinrich von Kleist: O. márkiné története a teljes kiszolgáltatottság metaforája. Ocsmány, szentimentális és abszurd egyszerre. Elalélt állapotban megerőszakolja az a férfi, aki előzőleg kimenti öt erőszakoskodó férfi karjaiból egy erőd elfoglalása során. Hónapokkal később a nő ráébred arra, hogy gyermeket vár, mire a családja kitagadja, hiszen bár várandós, de nem tudja megindokolni, hogyan esett teherbe. Ezek után felad egy hirdetést, hogy jelentkezzen az a személy, akitől gyermeket vár.
(Szász Hanna, dramaturg)
EXIT
Gazdasági bevándorlókat zárnak egy használaton kívüli színházépületbe valahol Nagy-Britanniában. Különböző kelet-európai országokból érkeztek: egyszerre szeretnének kijutni valahonnan, és bejutni valahová. A kintiek azt ígérték, hogy minden elrendeződik majd, addig nincs más dolguk: várniuk kell. Hét fejezeten keresztül vizsgáljuk ezt a végtelennek tűnő várakozást. A laboratóriumi helyzet kiválóan alkalmas az önvizsgálatra. Rólunk van szó, keletiekről, balkániakról: a kivándorló bevándorlókról. Mit gondolunk a reflexeinkről, a szokásainkról, az örökölt és tanult viselkedési mintáinkról, a bizalmatlanságunkról, az előítéleteinkről, a félelmeinkről és a vágyainkról?
Egyforma emberek vagyunk, mind szeretetre és biztonságra vágyunk. De a vágyaink felé vezető utak nagyon különbözőek lehetnek. Hogyan viseljük a bezártságot? Hogyan formálódik egy közösség? Hogyan bontunk le régi viszonyokat, hogy a helyükre újakat építsünk? Hogyan fogalmazzuk újra a céljainkat? Mit teszünk meg, mit áldozunk föl a túlélésért? Ezek a kérdések különösen érdekesek a magyar-román-szerb vonatkozásban. Milyen emlékek és berögződések határozzák meg ezt a viszonyt? Illetve hogyan írja fölül az etnikai-kulturális különbségeket egy válsághelyzet?
Magyar, román, szerb és angol nyelvű előadás magyar, román és angol fordítással
Frank WedekindA tavasz ébredése
Dysphoria show
A diszfória (dysphoria) görög eredetű szó, melynek jelentése nyugtalanág, elégedetlenség, szorongás. Ismerős, nem igaz? Manapság talán túlságosan is. A temesvári társulat ekőadása ezt a jelenséget vizsgálja. Miközben állandó kapcsolatot tart fenn a nézővel, az egyén elszigeteltségére, és a magától értetődő dolgok nem is annyira nyilvánvalóságára hívja fel a figyelmet. Mert attól, hogy valami megszokott, hétköznapi és elfogadott még közel sem jelenti azt, hogy normális. Ez az előadás a normalitás dőlésszögét vizsgálja. Arra kíváncsi, hány fok a különbség normális és abnormális között, illetve, mindarra, ami a kettő közé eső tartományba még besorolható.
Molière nyománA Versailles-i rögtönzés avagy a Majmos ház
Sényi Fanni 1991-ben született Szombathelyen, majd a müncheni Ludwig-Maximilianus Egyetem és az Eötvös Lóránd Tudományegyetem után a budapesti Színház és Filmművészeti Egyetem dramaturg képzésére nyert felvételt. Szövegíróként, dramaturgként és fordítóként is dolgozott már több magyarországi és erdélyi, magyar színháznál is. Sardar Tagirovsky rendezővel legutóbb a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban dolgoztak együtt, ahol Molière ismert komédiáját, az Úrhatnám polgárt, valamint Tamási Áron Zöld ág című műve nyomán a Zongotát állították színpadra.
Sardar Tagirovsky az oroszországi Kazany városában született 1985-ben, később innen került Magyarországra, majd Marosvásárhelyre, ahol rendező szakon folytatta tanulmányait. Fiatal kora ellenére az utóbbi két évben számos szakmai kitüntetésben részesült, az általa rendezett előadások rendszerint felbukkannak hazai és külföldi színházi fesztiválok programjában.
Rendezői munkásságát megelőzően évekig dolgozott színészként, illetve bábszínészként, részt vett több nemzetközi munkában, melyek során olyan technikákat és színészvezetési módszereket sajátított el, melyeket saját munkái során is előszeretettel használ. Az utóbbi években szinte havi rendszerességgel vezet színész tréningeket, ahol sajátságos, kollektív szerepépítésnek nevezett Mihail Csehov és a Sztanyiszlavszkij−Strasberg−módszert Meyerhold biomechanikájával ötvöző technikát alkalmaz. Az általa rendezett előadásokban is nagymértékben fellelhetőek ennek a módszernek a nyomai.
Shakespeare, Sonnet 66
Az érdem itt koldusnak született
És hitvány Semmiségre pompa vár
És árulás sújt minden szent hitet
És Becsületet rút gyanú aláz
És szűz Erényt a gaz tiporni kész
És Tökéletest korcs utód gyaláz
És Érc-erőt ront béna vezetés
És Észre láncot doktor Balga vet
És Hatalom előtt néma a Szó
És Egyszerű kap Együgyű nevet
És Rossz-kapitány rabja lett a Jó.
Fáradt vagyok; jobb volna sírba mennem:
Meghalnék, csak ne hagynám el szerelmem!
(Szabó Lőrinc fordítása)
A végjáték
Tuncer CücenoğluLavina
Még ezt elmondom, aztán megyek...
Levko Esztella és Magyari Etelka előadása finom mozdulatokkal bogozza a szálakat az elmúlás, az elengedés, az elfogadás körül. Nem keres válaszokat, de kérdez, aláhúz és felkiált. Közel hozza és idézőjelbe teszi mindazt, amiről nem, vagy csak alig beszélünk. Nem ítél, csak felmutat. A törékenységet, a mozdulatok és a szavak visszavonhatatlanságát, az élet teljességét, mely mindig önmagába fordul vissza. Teret és időt nyit azoknak a dolgoknak az elmesélésére, amiket még el kellene mondani, mielőtt elmegyünk…
Piroska
A zenefelvételt Válik László készítette.
Trombita - Meggyes Ádám
Hegedű - Tijana Stanković
Cselló - Márkos Albert
Nagybőgő - Ajtai Péter
Harmónika - Móser Ádám
Dob, brácsa - Porteleki Áron
Liviu LucaciVértestvérek
Magyar
A nemzeti identitás mint alapvető identitás kapcsán, bárhogy is próbáljuk azt mélyebb, másféle jellemzőkkel körülírni vagy megfogalmazni, végül is arra jutunk, hogy nyelvi identitásként határozzuk meg. Szinte ez az egyetlen konkrétum. A kisebbségben élő embereket meghatározza a saját kisebbségi, illetve a többségi közösség, és nem utolsósorban az úgynevezett anyaország közössége. Ők nem lehetnek mások, hiszen minden irányból folyamatosan és fokozottan terhelik azzal, amik. A megkülönböztetés miatt és kötelességtudatból minduntalan szembesülni kényszerülnek a számukra kirendelt azonossággal mind a többségi nemzet részéről, mind pedig a saját kisebbségi közösség részéről. A kisebbségi nem lehet más. És emiatt a paradoxon miatt lesz mégis más. Ő valójában a másság metaforája. Sem ide, sem oda nem tartozik. Nincs saját hazája. De van saját, ám nehezen körülírható önazonossága arról, hogy ő más. Ugyanakkor egyszerre szemléli kisebbrendűségi és felsőbbrendűségi komplexusán keresztül a világot. Alárendelt, és mégis felülről néz. Azt akarja, hogy elfogadják, és azt, hogy más lehessen. Úgy is, mint ahogyan nemzeti identitásában lett más, és úgy is, mint azok, aki megengedhetik maguknak a másság luxusát.
Tulajdonképpen már sokadszorra mondjuk el, hogy miben vagyunk mások, hogy miben hasonlítunk, és már-már blaszfémikusan toljuk elétek azt, amit igaznak gondolunk rólatok és magunkról. A sztereotípiák, a nagy igazságok, a kritikák, a politikai illetve társadalmi felelősség hiánya, kudarca vagy győzelme most és itt nem több, mint inspiráció, nem fontosabb annál a mondanivalónál, ami megtagadja a beszélt, a nemzeti értelemben behatárolt nyelvet. Ha ezt magyarul nem értik, értik majd másként. Magyarul különben is csak a magyarok értenek. Nem érdekel, mi az, ami közös bennünk, vagy mi az, ami megkülönböztet. A nyelv végül is nem a nemzeti tartalmak közlésére rendeltetett, sokkal inkább egyetemes tartalmak megszólaltatására, az egyetemes emberi kifejezésére. Végül is, erről szól ez az előadás. Egy emberi nyelvről. Egy emberi, színházi nyelvről. Ez a színházi történés a nyelv előtti és utáni állapotban létezik, és ez a nyelv esztétikumként, költészetként igaz. Nem akar szavakkal mesélni, sem elmesélhető lenni. A beszélt nyelvet megtagadja, szembeszáll vele. Miért?
Márai SándorBéke Ithakában
Miről is szól Márai Sándor Béke Ithakában című regénye? Egyrészt a mítoszok legendás szereplőinek – Odüsszeusznak, Pénelopénak, Menelaosznak, Helénának a történetét meséli el. De szól a kereszténységről, a kommunizmusról, a demokráciáról, s a szabad akaratról is. Történet a mítoszokról és azok üzenetéről. A Béke Ithakában egy dekadens világgal szembesít minket, mely egy lépésre áll a széteséstől. Az ördögi istenek, az elfelejtett hősök világa ez, s ez a világ megállíthatatlanul hanyatlik. A Béke Ithakában jövője a mi jelenünk, a mi valóságunk a maga jó és rossz tulajdonságaival. A Béke Ithakában története bár az antik világban játszódik, és a huszadik század második felében íródott, csupán egy lépésre van a huszonegyedik századtól.
Fedor Šili
Radu AfrimA néző élete és halála felszínes és ártatlan történetekben elmesélve
Le kellene mondanom a színészekről. Fel kellene építenem egy őrült történetet a nézőkkel!
De hogyan érhetném el azt, hogy a nézők transzban cselekedjenek? Hogy a legmagasabb hőfokon égve éljenek meg másfél órát az életükből? Egy rendkívüli, túlpörgetett, gátlások, tabuk és előítéletek nélküli kilencven percet? Hogyan hitethetném el a nézőkkel, hogy az ő életük is lehet épp oly varázslatos és kiszámíthatatlan, akár egy jól megírt színdarab, ami évszázadokat él túl, olyan könnyedséggel, mint ahogy egy nőstényoroszlán sétál át egy rózsaszínű flamingókkal teli szavannán? Hogyan érhetném el, hogy a nézők teljesen figyelmen kívül hagyják mindazt, ami a színpadon történik, és ezáltal ők maguk váljanak a világ közepévé másfél óra erejéig, ott, a nézőtéren!
Shake KvartettHúzd rá!
Kosztolányi Dezső szerint arról a magyarról, aki azzal dicsekszik, hogy ő bizony egy nótát sem ismer, mindig kiderül, hogy legalább annyit tud, mint bárki más.
A magyar nóta több kultúrának, ízlésnek, zenei nyelvnek és kornak a találkozásából született műfaj. A bécsi szalonzene, a népzene, a cigányzene és klezmer keveredéséből létrejött, egyedi és összetéveszthetetlen zenei világ, melyet sokan épp kevertsége miatt nem tartottak igazi magyar kultúr-kincsnek. De ez a műfaj nem csak kialakulásának földrajzi és társadalmi okai miatt válhatott igazi hungarikummá. A nóta évtizedek óta a magyar ember lelkületének, magyarságának és eszenciájának dalba foglalása.