Előadások

Odüsszeusz húsz évig volt távol Ithakától. Az első tíz évet a trójai háborúban töltötte, a második tíz évben pedig azért küzdött, hogy hazajusson családjához - foglalhatnánk össze nagyon leegyszerűsítve ezt a minden oldalról körüljárható, teljes gazdagságában mégis megfoghatatlan eposzt. A keletkezése óta eltelt sok száz év alatt a történetnek számtalan irodalmi, zenei és filmes feldolgozása született. Hol pusztán újra mesélve, hol ennél többre törekedve: újra értelmezve, szabadon átírva a hagyományt. Kétségtelen, hogy az utóbbi megközelítésből született művek az igazán izgalmasak a jelen számára.
A temesvári előadás felhasználja ugyan az eposzi történet homéroszi elbeszélését, de túl is lép azon. Egy olyan 20. Századi regényfeldolgozásnak - Márai Sándor Béke Ithakában című művének - szövegét veszi alapul, amely különleges látásmódjával,
a hazatérő Odüsszeusz sorsának tovább gondolásával szinte lerombolja az eposz által mitikussá növelt hős képét. Odüsszeusz felesége, Pénelopé és fia, Télemakhosz visszaemlékezésein keresztül rajzolódik ki az istenekkel szembeszegülő Odüsszeusz alakja és kalandjainak sora. Nagyon is emberi, földi nézőpontjukon keresztül egy Embert látunk, aki „leült az emberek asztalához, és befeküdt a nők ágyába". De visszaemlékezéseiken keresztül kirajzolódik más is - két élet: egy félbehagyott és egy el sem kezdett, és egy megoldás nélküli léthelyzet. Húsz év várakozás során kialakult Ithakában egy „rend", egy élet, amelyben a hazatérőnek - bár az élet róla, pontosabban hiányáról szól - már nincs helye. Ugyanakkor húsz év alatt veszteségek, csapások és nők hatására kifejlődött egy olyan személyiség, aki már képtelen beilleszkedni a nélküle kialakult életbe. Az a pillanat, amire Pénelopé és Télemakhosz olyan hosszú ideig vártak, nem Odüsszeusz megérkeztével, hanem csak halálával jön el. Az előadás profán dimenzióját Monteverdi Odüsszeusz hazatéréséről írt csodálatos barokk operája egészíti ki. Felnagyítva a történet egyes pillanatait, kitágítva földi, színpadi terét és idejét a magasba, a „szentségesbe" emeli.
A szereplők indulati és érzelmi megnyilvánulásait egyben sajátos iróniával színezi.

Mindent, amit bárki valaha is titkon gondolt, de félt beismerni a randizásról, romantikáról, házasságról, szeretőkről, férjekről, feleségekről, a musicalben megtalálja. A zenés mű a „kapcsolat" mindennapi rejtvényére kínál megoldást, megmutatva annak igazságait és a körülötte keringő mítoszokat. A revü tisztelettel adózik azoknak akik szerettek és vesztettek, akik orrabuktak a szerelem ajtajának küszöbén és azoknak, akik nem féltek megkérdezni: „Szia! Mit csinálsz szombat este?" 

Hogyan éld meg a bűntudatod? Hogyan játssz fej vagy írást és veszítsd el az életed? Hogyan válj egy senkivé?! Két epizodista, főszerepben: Ros és Guil. Ők sem tudják, hogy kicsodák. Részei a történetnek, amelyet nem értenek. Belekerültek az eseményekbe, amelyhez nincs közük és amely elnyeli őket. Komédia és létfilozófia elegye. Filozofikus tragi-bohózat két shakespeare-i mellékszereplőről.

Az Amor omnia két nemzetközi szinten is elismert bolgár rendező, Peter Pashov és Zheni Pashova csodálatos víziója, mely az örök témának, a szerelemnek a különböző formáit jeleníti meg. A rendezők által „vizuális, szegény színháznak" nevezett stílus jegyében készült produkció improvizációkon alapuló próbafolyamat során jött létre. A nonverbális előadásban az ember és környezetének a kapcsolata hangsúlyozódik ki, továbbá bebizonyosodik ismét, hogy a szerelem, mint érzés, nemcsak szavakban fejezhető ki. Az árnyjátékokban és mozgásban gazdag, etűdszerűen építkező előadás varázslatos képi világát Cári Tibor zenéje egészíti ki, mely gyakran a színészek előadásában hangzik el, így az Amor omnia egy igazi csapatmunka eredménye, melyben a különböző eszközök és formanyelvek arányosan lettek kikeverve azzal az érzelmi és érzéki gazdagsággal, amely a szerelemre, a férfi és nő közötti változatos kapcsolatokra jellemző.