Szlovéniai alkotói program a menstruációról: szemléletváltás, valamint az oktatáshoz és az ingyenes higiéniai termékekhez való hozzáférés

Home / FemminiCity / Szlovéniai alkotói program a menstruációról: szemléletváltás, valamint az oktatáshoz és az ingyenes higiéniai termékekhez való hozzáférés

Szlovéniai alkotói program a menstruációról: szemléletváltás, valamint az oktatáshoz és az ingyenes higiéniai termékekhez való hozzáférés

Új előadás született a színházunk által koordinált FEMMINCITY projekt részeként, ezúttal Mariborban: a produkció a ZIZ Kollektíva alkotói programjának keretei között jött létre.

A folyamat a 2025 május-júniusában szervezett műhelymunkákkal indult, ezek a menstruációval járó problémakör és szemlélet témáját járták körül. A maribori ZIZ Kollektíva a résztvevőkkel közösen gyűjtött anyagokat a készülő előadáshoz, olyan biztonságos, támogató közeget hozott létre, amelyben közvetlenül kezdeményezett beszélgetéseket a menstruációról, és ahol a különböző tapasztalatokkal rendelkező résztvevők megoszthatták saját történeteiket.

A ZIZ Kollektíva júliusban nyílt felhívást tett közzé mindazok számára, akiket érdekelt egy menstruáció témájú előadás létrehozása. A jelentkezők csatlakoztak egy olyan csoporthoz, amely tovább görgette a műhelymunkák során elkezdődött alkotói folyamatot. A kialakult csapat 15 nőből és 2 férfiból állt, volt köztük táncos, a menstruáció spirituális dimenzióival foglalkozó nő, tanár, kutató, dúla, LGBTQ+ közösséghez tartozó résztvevő és írónő.

Augusztusban egyhetes intenzív színházi képzés következett, amely a műhelymunkák során felmerült témákra és motívumokra épült. A résztvevők és szövegeket írtak és jeleneteket hoztak létre, majd videóanyagokat rögzítettek a készülő előadáshoz. Az alkotási folyamat során az Elnyomottak Színháza módszereit is alkalmazták. A produkció kollektív alkotásként született: a résztvevők nézőpontjaiból, személyes tapasztalataiból és történeteiből épült fel.

A projektet szeptemberben Agnieszka Bresler rendező és Iwona Konecka koreográfus fejezték be, a partnerintézménytől, a Kobietostan szervezettől Mariborba érkezett két alkotó hozta létre a bemutatásra került produkciót, amit egy újabb előadás is követett, mindkét előadást telt ház előtt játszotta a Femminicity Kollektíva.

 

A From the First to the Last című előadásról

Az előadás a művészet, a történelem és a szociológiai elemzés határterületén mozog, a kontextus szerint a menstruáció nem csupán biológiai folyamat, hanem történelmi és társadalmi tapasztalat is, amelyet paradoxonok, mítoszok, láthatatlan mechanizmusok és a legkülönbözőbb kontrollformák alakítanak. Kérdés, hogy a menstruáció csupán a test működésének egyik formája, vagy eszköz a kategórizáláshoz, amely meghatározza, mikor számít egy nő hasznosnak, és mikor válik láthatatlanná.

Az előadás a testet, a hangot, az objekt-színház eszközeit, valamint a legújabb tudományos kutatásokat és történeti forrásokat használja, hogy ezek segítségével nyilvános fórumot teremtsen a menstruációról, az egyik legerősebben stigmatizáló hétköznapi jelenségről szóló beszélgetéshez, amely az emberiség felének életében rendszeresen visszatérő tapasztalat.

A téma túlmutat a hormonokon és a higiénián. A menstruáció érinti a társadalmi normákat, a hatalom birtoklását, a nyelvezet alakulását, és nem utolsó sorban a gazdaságot is. 

A produkció azt vizsgálja, hogyan beszélünk a menstruációról a művészetben, a tudományban, az iskolában vagy akár otthon. Az alkotócsapat kollektív kutatásként tekintett a folyamatra: a menstruációt egyszerre politikai és esztétikai tényként értelmezve, performatív eszközökkel segítenek újragondolni a női testhez, a menstruációs vérhez és az idő ciklikusságához való viszonyunkat.

 

Alkotók:
Teja Bitenc, Jurij Torkar, Barbara Polajnar, Katarina Zalar

Rendező:
Agnieszka Bresler

Koreográfia és videómontázs:
Iwona Konecka

Rendezőasszisztensek:
Iwona Konecka, Barbara Polajnar

Dramaturgiai tanácsadó:
Zala Dobovšek

Jelmez és díszlet:
Katarina Zalar

Előadók:
a Femminicity Kollektíva – Teja Bitenc, Patricija Crnkovič, Suzana Grau, Tanja Matijašević, Anja Partlič, Milena Pučnik, Severina Siter, Matija Šiško, Ajda Špacapan, Mateja Toplak, Jurij Torkar, Natalija Troha

Producer:
Nastja Soko

A produkciót a Društvo ZIZhozta létre a Narodni dom Maribor – Vetrinjski dvor támogatásával.

Az oldalunk sütiket használ!


Weboldalunk a felhasználói élmény fokozása, illetve a biztonságos és optimális böngészés érdekében sütiket használ. Leírásuk és a süti használati politikája itt tekinthető meg.

Kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat is!

Süti választás