A Boldogság utca 12A című előadás bemutatója – dokumentarista produkció a családon belüli erőszak elhallgatott hangjairól
A Boldogság utca 12A című előadás bemutatója – dokumentarista produkció a családon belüli erőszak elhallgatott hangjairól
Az előadást Laurent Berger rendezi, aki a Montpellier-i Université Paul Valéry Montpellier 3 előadóművészeti egyetem mesterszakának rendezője és vezetője. A szöveg olyan interjúkra épül, amelyeket a színház munkatársai készítettek a Temesvári Szociális Igazgatóság közvetítésével a családon a belüli erőszakot elszenvedő nőkkel. A Boldogság utca 12A kimondja a sokáig elhallgatott, kényelmetlen és fájdalmas igazságot az érintett nők tapasztalatairól, és megmutatja azt az erőt is, amellyel volt bátorságuk továbblépni egy jobb élet reményében, és most újra élnek, lélegeznek.
Az előadás egyik sajátossága a vegyes szereposztás. A produkcióban a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház három hivatásos színésznője – Balló Helga, Éder Enikő és Magyari Etelka lép színre olyan nem hivatásos szereplőkkel, akiket nyílt castingon választott ki a rendező. A válogatáson húsz, a téma iránt érdeklődő nő vett részt. Közülük Péntek-Domschy Mercédesz, Szabó Abigél, Tamás Adél és Varga Ildikó került be a végső szereposztásba. Jelenlétük hiteles és erős érzelmi töltetet hoz a színpadra egy olyan közös színházi munka eredményeként, amely többféle hang és tapasztalat találkozására épül. A szöveget Orbán Enikő jegyzi, a dramaturgia Orbán Enikő és Laurent Berger közös munkájának eredménye. Az előadás vizuális világát Albert Alpár alkotta meg, ő tervezte a díszletet és a jelmezeket. Az eredeti zenét Cári Tibor komponálta, a vetített felvételeket Dávid Helga készítette.
A produkció európai uniós finanszírozással valósul meg a FemminiCity projekt keretében, amelyet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház koordinál. A projekt az Európai Unió „Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek” (CERV) programjának támogatásával jött létre, és az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) kezeli. A két évig tartó együttműködés öt európai ország kulturális szereplőit kapcsolja össze. A FemminiCity keretében létrejövő öt előadás Temesváron is bemutatásra kerül, ezek bekerülnek a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó (TESZT) programjába. A temesvári magyar színház produkciója ezután a négy partnerországában vendégszerepel, nemzetközi fesztiválokon és színházi eseményeken vesz részt.
Jegyek a színház jegypénztárában (Temesvár, Alba Iulia utca 2., 13:00–19:00 között) vagy online vásárolhatók: https://ticket.tm-t.ro/hu
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Temesvár Városi Tanácsának támogatásával működik.
A Színház fenntartja a műsorváltoztatás jogát.

