DRIFT – FEMMINICITY alkotói program és bemutató Montpellier-ben, az Université Paul-Valéry Montpellier 3 egyetemen

Home / FemminiCity / DRIFT – FEMMINICITY alkotói program és bemutató Montpellier-ben, az Université Paul-Valéry Montpellier 3 egyetemen

DRIFT – FEMMINICITY alkotói program és bemutató Montpellier-ben, az Université Paul-Valéry Montpellier 3 egyetemen

A folyamat első szakaszát egy 2025 júniusában szervezett műhelymunka képezte, amelyet három meghívott művész vezetett. A találkozó elsősorban a projekt bemutatását szolgálta, és lehetőséget adott arra, hogy a résztvevők megismerjék egymást. A cél feltérképezni az előadóművészeti egyetemek mesterszakos hallgatóinak ismereteit a feminista mozgalomról, és arra is kíváncsiak voltak, milyen nézőpontból közelítenek hozzá a fiatalok. A művészek arra ösztönözték a résztvevőket, hogy a feminizmust ne csupán személyes tapasztalatként, hanem tágabb, globális összefüggésekben is értelmezzék.

A műhely egyúttal alkalmat adott arra is, hogy a résztvevők kérdéseket tegyenek fel a világban működő hatalmi viszonyokról, és megvizsgálják, miként válhatna a színházi alkotófolyamat egyenrangúbbá. Mindez elsősorban egyéni gyakorlatokon keresztül történt.

Ezt követően két intenzív alkotói időszak következett 2026 januárjában és februárjában. A munkába bekapcsolódtak a projekt partnerművészei is: Iwona Konecka (Lengyelország, Kobietostan) és Bojan Milosavljevic (Szerbia, Trupa Drz ne daj). Ezekben a szakaszokban a figyelem már közvetlenül a készülő előadás fejlesztésére irányult. A folyamat két irányban haladt: a politikai gondolkodás elmélyítését és a produkció művészi felépítését célozta.

A mesterszakos hallgatókkal szervezett műhelymunka több alapvető politikai kérdést vetett fel:

• Mi kellene ahhoz, hogy létrejöjjön ma egy feminista szemléletű politikai párt?
• Ki vállalhatná egy ilyen párt megalapítását?
• Milyen vállalásokra és kompromisszumokra lenne szükség egy ilyen szervezet működéséhez?
• Kikhez szólna egy ilyen párt? Csak nőkhöz?
• Miért fontos, hogy a nők részt vegyenek a politikai életben?

E kérdésekből kiindulva született meg az első művészi koncepció: három, eltérő politikai háttérből érkező nő felismeri, hogy szükség van egy új feminista politikai párt létrehozására.

A munka ezt követően két párhuzamos irányban folyt.

a) A politikai gondolkodás kutatólaboratóriuma

• Előadások és szemináriumok arról, hogyan születnek a törvények és politikai intézkedések: kikhez szólnak, milyen szempontok alakítják őket, és miként szól a politikai párt szimpatizánsainak.
• Információs anyagok terjesztése a feminizmusról és annak különböző történeti és földrajzi értelmezéseiről.
• A feminizmus jeles alakjainak bemutatása és tanulmányozása, hogy a résztvevők tágabb történeti és feminista perspektívát kapjanak.
• Találkozó Marie-Christine Vergiat korábbi európai parlamenti képviselővel. A beszélgetés a mesterszakos hallgatók bevonásával zajlott, és az Európai Parlament működését, az európai politikai irányzatok tágabb összefüggéseit, az európai országok közötti politikai különbségeket, valamint a női politikai szerepvállalás sajátos kihívásait érintette.

b.) Művészi kísérletek

• Egy műhely, amely a konferencia-színházat, mint performatív eszközt vizsgálta: hogyan lehet ezen keresztül politikai diskurzust létrehozni a színpadon, és a közönséget vitára hívni.
• Improvizációs gyakorlatok különböző narratív, retorikai és performatív stratégiák kipróbálására.

2026 február (február 2–13.) – társulati próbák és nyílt próbák időszaka

A második időszak az előadás művészi kidolgozására, próbákra és finomításra összpontosított. Az improvizációkhoz és a próbákhoz felhasznált anyagok között szerepeltek ismert vagy jelentős politikai beszédek, politikai üzeneteket közvetítő jingle-dalok, valamint a „joker” figurája. A színházi improvizációk az alábbi módszerekből merítettek inspirációt:

• az Elnyomottak Színháza
• a konferencia-színház
• a Long Table beszélgetési formátum

Február 6-án és 10-én nyílt próbákat tartottak, amelyek során a közönségtől visszajelzéseket gyűjtöttek, a fellépők a nyilvános vitában való részvételt is gyakorolhatták.

2026. február 12. — a D.R.I.F.T. bemutatója

Koncepció és rendezés: Bojan Milosavljević
Dramaturgia és rendezés: Jennifer Lauro Mariani
Koreográfia és társrendezés: Iwona Konecka

Előadók: Sarah Raynal, Carla Clavreul, Milane Lagrange, Marie Payan

Producer: Université Paul-Valéry Montpellier 3
Végrehajtó producer: Ximena Primera

A bemutatót követően Long Table formátumú beszélgetést tartottak.

A Long Table egy részvételi alapú beszélgetési forma, amely performatív és diskurzív gyakorlatokból alakult ki. A tér közepén elhelyezett hosszú asztal körül bárki helyet foglalhat a közönségből, és bármikor bekapcsolódhat a beszélgetésbe. A résztvevők szabadon érkezhetnek és távozhatnak, egymást váltják az asztalnál, így a diskurzus folyamatosan alakul és közösen épül.

A hagyományos előadás utáni kérdés-felelet helyett a Long Table ideiglenes nyilvános fórumot teremtett: a nézők aktív résztvevőivé váltak annak a politikai gondolkodásnak, amelyet az előadás indított el.

Az oldalunk sütiket használ!


Weboldalunk a felhasználói élmény fokozása, illetve a biztonságos és optimális böngészés érdekében sütiket használ. Leírásuk és a süti használati politikája itt tekinthető meg.

Kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat is!

Süti választás