A talákozás és a párbeszéd helyszíne - a női jogok iránt érdeklődő nézők találkoztak a Femminicity első három fesztiválján

Home / FemminiCity / A talákozás és a párbeszéd helyszíne - a női jogok iránt érdeklődő nézők találkoztak a Femminicity első három fesztiválján

A talákozás és a párbeszéd helyszíne - a női jogok iránt érdeklődő nézők találkoztak a Femminicity első három fesztiválján

A FemminiCity projekt, amely az Európai Unió társfinanszírozásával, a CERV program keretében valósul meg, nemzetközi színházi fesztiválok megszervezését teszi lehetővé a partnervárosokban annak érdekében, hogy bemutassa a projekt keretében létrejött öt színházi előadást. Eddig Mariborban, Temesváron és Montpellier-ben valósultak meg fesztiválok, míg a következő eseményekre 2026 októberében Wrocławban és Újvidéken kerül sor.

2026. március 4–8., Maribor

A Mariborban megrendezett Red Dawns Fesztivál 4. kiadására 2026. március 4. és 8. között került sor, a 27. Nemzetközi Feminista és Queer Red Dawns Fesztivál részeként. A Društvo ZIZ szervezésében, a Narodni dom Maribor és a KUD Mreža koprodukciójában megvalósuló esemény művészeket, előadókat, kulturális szakembereket és nézőket hívott össze Szlovéniából, valamint több európai országból, köztük Romániából, Franciaországból, Lengyelországból és Szerbiából. A programban színházi előadások, részvételi művészeti gyakorlatok, improvizációs workshopok, performatív koncertek és egy, a kortárs előadóművészet közösségalapú modelljeiről szóló nyilvános beszélgetés is szerepelt.

A nemzetközi program a FemminiCity projekt keretében valósult meg, amelyet az Európai Unió a CERV programon keresztül támogatott. A művészeti együttműködések és közösségi, részvételi tevékenységek révén a fesztivál hozzájárult a nők és az alulreprezentált hangok kulturális láthatóságának növeléséhez, miközben lehetőséget teremtett a nemzetközi kapcsolatépítésre és tudáscserére az európai kulturális szereplők között.

Előprogram: A teremtés politikája – improvizációs színházi workshop (2026. február 28. – március 1.)

A maribori 4. Red Dawns Fesztivál előprogramjaként megvalósuló A teremtés politikája című improvizációs színházi workshop résztvevői az improvizáció eszközein keresztül vizsgálták a kollektív alkotói folyamatokat. A foglalkozást Sara Šoukal színházpedagógus és előadóművész vezette, aki az együttműködés, a részvétel és a művészi alkotás társadalmi dimenzióinak kérdéseire irányította a figyelmet.

A program erősítette a helyi művészek és kulturális szakemberek közötti kapcsolatokat, miközben elősegítette a befogadó és részvételi alapú megközelítések alkalmazását, összhangban a FemminiCity projekt célkitűzéseivel.

A fesztivál a FemminiCity projekt keretében létrejött Az elsőtől az utolsóig  című performatív eseménnyel nyílt meg. Az előadás művészeti, történeti és szociológiai nézőpontokból indított párbeszédet a menstruációról, érintve a stigmatizáció, a nemi normák és a testi önrendelkezés kérdéseit.

Az est folytatásában a nemzetközileg elismert előadó és koreográfus, Nataša Živković Fiú című előadása volt látható, a Mesto žensk produkciójában. Az előadás a performansz, az antropológia és a drag eszközeit ötvözve vizsgálta a balkáni „esküdt szüzek” jelenségét, és erőteljes reflexiót kínált a nem, az identitás és a túlélés kérdéseiről patriarchális rendszerekben.

Az első fesztiválnap az Ingver in Gverilke performatív koncertjével zárult. A több szólamú éneklést, improvizációt és közösségi művészeti gyakorlatokat ötvöző vokális trió előadása kötetlen és inspiráló találkozási teret hozott létre művészek és közönség számára, erősítve a fesztivál részvételi jellegét.

A második nap egy nemzetközi kerekasztal-beszélgetéssel kezdődött, amely a közösségorientált és nem hierarchikus előadóművészeti modellekre fókuszált. A beszélgetésen Szlovénia, Lengyelország, Románia, Franciaország és Szerbia művészei és kulturális szakemberei vettek részt, akik tapasztalataikat és módszertani megközelítéseiket osztották meg a részvételi irányítás, a kollektív alkotás és az inkluzív kulturális munka témáiban.

A program a Trupa Drž' ne daj Törött borda című részvételi színházi előadásával folytatódott, amely a nőgyűlölő sztereotípiákat és a nőgyilkosságok problémáját dolgozta fel. A nemzetközi alkotócsapat és egy helyi női közösség együttműködésében létrejött előadás rámutatott a kollektív művészeti folyamatok jelentőségére a nemi alapú erőszak kérdéseinek feldolgozásában.

Az est a Kobietostan Anyapolis című produkciójával zárult, amely az anyaság, a gondoskodási munka és a közterek hozzáférhetőségének kérdéseit vizsgálta anyák és családok szemszögéből.

A kerekasztal-beszélgetés mellett mindkét előadást közönségtalálkozó követte, elősegítve a nemzetközi tapasztalatcserét és a közös gondolkodást a nemek közötti egyenlőség, a közösségi részvétel és a társadalmi igazságosság témáiról.

A fesztivál Nemzetközi Nőnapon zárult Patricija Crnkovič Kinek a szemei? című táncelőadásával. A mozgás és a feminista művészeti gyakorlat eszközein keresztül az előadás a belsővé tett férfitekintetet, a testi autonómiát és az ellenállás lehetőségeit vizsgálta. A záróesemény erőteljes összegzést adott a fesztivál központi témáiról: a nemi egyenlőségről, a reprezentációról és a társadalmi változás lehetőségéről.


2026. május 24–28., Temesvár

A Csiky Gergely Állami Magyar Színház a FemminiCity projekt romániai fesztiválváltozatát a TESZT – Euroregionális Színházi Fesztivál programjába integrálta. A fesztivál 2026. május 23. és 30. között zajlott Temesvár különböző beltéri és kültéri helyszínein. A TESZT nyolc nap alatt összesen több mint 35 programot kínált.

A TESZT-tel való együttműködés jelentősen növelte a Femminicity fesztivál láthatóságát és a színházlátogatók érdeklődését, kihasználva a város egészét átható fesztiválhangulatot. A FemminiCity előadásairól készült valamennyi fotó és videó a TESZT kommunikációs felületein is megjelent. Az együttműködés lehetőséget biztosított arra is, hogy a FemminiCity előadásokban szereplő nem hivatásos résztvevők megtekintsék a TESZT általános programjába beválogatott előadásokat, ezáltal tanuljanak és új perspektívákkal gazdagodjanak.

A TESZT promóciós anyagai a FemminiCity fesztiválról is tartalmaztak információkat, emellett külön fesztiválfüzet és városi kültéri reklámanyagok is készültek a FemminiCity népszerűsítésére. A fesztivált megelőző kommunikáció részeként egy rádiós és egy televíziós műsor is foglalkozott a projekttel.

A különböző közönségrétegek elérése érdekében a szervezők felvették a kapcsolatot a helyi feminista SPICC szervezettel, amely korábban a projekt képzési szakaszában is partner volt, valamint az Identity.Education queer aktivista szervezettel. Mindkét szervezet saját hálózatán keresztül népszerűsítette a fesztivált.

A FemminiCity előadásait 2026. május 24–28. között a színház Stúdiótermében mutatták be, amely ideális helyszín kisebb léptékű produkciók számára. A jegyárakat tudatosan alacsonyan áron adta a fesztivál a könnyű hozzáférhetőség érdekében: az egyes előadásokra szóló jegyek ára 2–4 euró, a teljes fesztiválbérleté pedig 7 euró volt.

A fesztiválprogram egy házigazda-előadást és naponta két vendégelőadást tartalmazott:

2026.05.24. – 17:00

  • Boldogság utca 12A – Csiky Gergely Állami Magyar Színház

2026.05.25. – 17:00 és 20:00, közönségtalálkozó 21:00

  • Az elsőtől az utolsóig – ZIZ Maribor (Szlovénia)

2026.05.26. – 17:00 és 20:00, közönségtalálkozó 21:00

  • Anyapolis. Séta a hiányok között – Kobietostan, Wrocław (Lengyelország)

2026.05.27. – 17:00 és 20:00, közönségtalálkozó 21:00

  • D.R.I.F.T. – Université Paul Valéry Montpellier (Franciaország)

2026.05.28. – 17:00 és 20:00, közönségtalálkozó 21:00

  • Törött borda – Drz Ne Daj Company, Novi Sad (Szerbia)

Az előadások román, angol és magyar feliratozással voltak láthatók.

Minden társulat számára beszélgetést szerveztek a napi második előadást követően. A közönségtalálkozók angol, magyar és román nyelvű szinkrontolmácsolással zajlottak, moderátoruk pedig drd. Bilibok Apollónia, színházelméleti szakember volt.

A fesztivál teljes időtartama alatt filmes stáb dolgozott a projekt dokumentumfilmjén: rögzítették az előadásokat, valamint interjúkat készítettek az alkotókkal és résztvevőkkel.

2025. június 2–4., Montpellier

A Femminicity projekt 2025. június 2. és 4. között mutatkozott be Montpellier-ben, a franciaországi Printemps des Comédiens fesztivál keretében, amely Franciaország egyik legjelentősebb színházi eseménye. A francia partnerintézmény a Femminicity mind az öt előadását vendégül látta a fesztivál programjában.

A Printemps des Comédiens a kortárs előadóművészet egyik meghatározó nemzetközi seregszemléje, amely egyaránt találkozási pontot jelent hallgatók, szakemberek, színházkedvelők és alkotók számára. A fesztivál évente közel 40 000 látogatót fogad, mintegy 45 produkciót és több mint 130 előadást mutat be, elsősorban a montpellier-i Domaine d’O kulturális központ területén. A Femminicity számára ez nemcsak nagy létszámú, hanem rendkívül sokszínű közönség elérését is lehetővé tette. A rendszeres színházlátogatók mellett a fesztivál jelentős számú, folyamatosan megújuló egyetemi hallgatói közösséget vonz, amely ideális környezetet biztosított a projekt által felvetett társadalmi kérdések közös megvitatásához. A különböző generációk, kulturális háttérrel rendelkező résztvevők és eltérő nézőpontok találkozása kedvező feltételeket teremtett a generációk és kultúrák közötti párbeszéd számára.

A Femminicity programjai három napon keresztül a Théâtre d’O-ban, a Domaine d’O kulturális komplexum színházában kaptak helyet.

Június 2-án két előadás nyitotta meg a programot, amelyet június 3-án további három előadás követett. Minden produkció után közönségtalálkozóra került sor a színház előcsarnokában, az alkotócsapatok részvételével. Bár a beszélgetések kiindulópontját mindig az adott előadás témái jelentették, a párbeszéd rendszerint a nézők hozzászólásainak hatására alakult tovább, teret adva a közös reflexióknak és tapasztalatmegosztásnak.

Kivételt a DRIFT című előadás jelentett, amelyet egy úgynevezett Long Table beszélgetés követett. Ez egy részvételi alapú formátum, amelyben a nézők meghívást kapnak arra, hogy a színpadon elhelyezett asztalhoz üljenek, és megosszák gondolataikat, tapasztalataikat az előadás által felvetett kérdésekről. A beszélgetésnek nincs moderátora, előre meghatározott végkövetkeztetése vagy formális szerkezete; a párbeszéd organikusan alakul a résztvevők érdeklődése és hozzászólásai mentén. A nézők azáltal, hogy helyet foglalnak a színpadon, egyszerre válnak előadókká és politikai gondolkodókká.

A beszélgetések során a résztvevők összehasonlították a Franciaországban és Romániában tapasztalható nemi egyenlőtlenségeket és erőszakformákat. Többen megjegyezték, hogy míg Franciaországban ezek a problémák gyakran kevésbé látható formában jelennek meg, a nők által világszerte megtapasztalt valóság számos közös vonást mutat. Különböző országokból és generációkból érkező nők osztották meg anyasággal kapcsolatos tapasztalataikat is, arról beszélve, hogy városaik és közösségeik milyen mértékben támogatták vagy éppen akadályozták őket mindennapi életük során.

A Printemps des Comédiens fesztiválprogramjában való részvétel mellett a Femminicity célzottan törekedett arra is, hogy a fesztivál közönségén túl más társadalmi csoportokat is megszólítson. A Törött borda és a DRIFT előadásokat a Lycée Notre-Dame de la Merci középiskola diákjai számára is bemutatták, lehetőséget teremtve a fiatal közönséggel való találkozásra és párbeszédre. Ezzel párhuzamosan a Boldogság utca 12A, az Anyapolis és Az elsőtől az utolsóig előadásokra egyetemi hallgatókat hívtak meg, bővítve a részvételt és elősegítve a fiatal generációk bevonását a projekt által felvetett társadalmi kérdések megvitatásába.

Találkozó Montpellier-ben: egy közös könyvkiadvány előkészítése

A június 4-én megrendezett montpellier-i találkozó fontos alkalmat teremtett a projekt közös kiadványának továbbgondolására is. A művészek, partnerek és résztvevők közötti megbeszélések hozzájárultak ahhoz, hogy körvonalazódjon egy olyan kötet szerkezete és tartalma, amely a Femminicity hálózatban részt vevő alkotók és közösségek sokféle tapasztalatát, nézőpontját és művészeti gyakorlatát tükrözi.

A találkozó során egy kérdőív is elkészült, amelyet valamennyi résztvevő számára eljuttattak. A kezdeményezés célja az volt, hogy minél több személyes tapasztalatot, reflexiót és szakmai nézőpontot gyűjtsenek össze, és ezek együttesen formálják a készülő könyv tartalmát, valóban közös, nemzetközi alkotássá téve a kiadványt.

 

Az oldalunk sütiket használ!


Weboldalunk a felhasználói élmény fokozása, illetve a biztonságos és optimális böngészés érdekében sütiket használ. Leírásuk és a süti használati politikája itt tekinthető meg.

Kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat is!

Süti választás