1978 // Mit mondanak a szereplők?
1978 // Mit mondanak a szereplők?
Az 1978 című előadás, a szlovéniai Tomi Janežič rendezésében a hetvenes évek Romániáját idézi; a produkció egy nemzedékeken átívelő dokumentum-fikció (dokufikció), amely a színészek és a rendező személyes történeteire épül. Egy történet a kommunizmus éveiről Románia valamelyik tömbházlakásában, egy történet helyi és globális jellegű eseményekről, amelyek összekapcsolják Temesvárt és az olasz határ melletti, szlovéniai Nova Goricát, azokat a városokat, amelyek egykor az Osztrák-Magyar Monarchia részét képezték, és ahol több mint száz évvel ezelőtt magyar katonák százai harcoltak az isonzói fronton.
Borbély B. Emília: „(...) szerintem egy kicsit ráláthatunk arra, hogy mennyire hihetetlen világban éltünk, és mennyie abszurd volt ez az egész. És ezt, így harminc év után, nem is hinnénk el, ha valaki mesélné..."
Mátyás Zsolt Imre: „(...) anyai nagyapám, aki a második világháborút megjárta, egyetlen egy történetet mesélt el a világháborúról, mármint arról a másfél évről, amit ott töltött, és az is bekerült az előadásba, az a történet, de semmi egyebet nem meséltek, valószínűleg a trauma miatt, amit megéltek...”
Lajter Márkó Ernesztó: „(...) egy próbán mondtam, hogy Ceaușescu, persze... Anyukám pont azon a napon született, és erre ráfókuszált a rendező... Más perspektívából valósul meg nekem azóta ez a január 26-i nap."
Balázs Attila: „(...) nagyapám harmincon túl volt, amikor elment a második világháborúba, majd fogságba került, nagyon nehéz körülmények közé, élet-halál helyzetbe került..."
Simó Emese: „(...) hogyha mondjuk egy rendőr megállít az utcán, akkor anélkül, hogy nekem lett volna bármilyen negatív élményem ezzel kapcsolatban, mégis összerezzen a gyomrom, és ez biztosan valami olyan dolog, amit tőlük tapasztaltam, amit tőlük hozok."
Vajda Boróka: „(...) az a szereplő, akit én megformálok, az a családom női ágának egy - úgymond - összegzése, mivel nagyon sok családi történetet és titkot is tudtam meg így a próbafolyamat során, nagyon sokat beszélgettem mindkét nagymamámmal és a szüleimmel is, és emiatt ez nekem egy ilyen önfelfedezés is volt, mivel egy csomó olyan információra, érzésre és tapasztalatra tettem szert a felmenőim által, amik rám is kihatással vannak..."
Kiss Attila: „(...) egy másik ilyen gyomorgörcs, amit az ember mai napig hordoz magában, én legalábbis, amikor a határon kell átmenni. Én a kommunizmusban azt hiszem, két vagy háromszor voltam autóval Magyarországon, ugye messzebb álmodni se lehetett, (…) és a mai napig mikor átmegyek a határon, van bennem egy kis drukk, hogy vajon minden rendben van-e…"
