Megkezdődött a jegyárusítás a 14. TESZT előadásaira

Megkezdődött a jegyárusítás a 14. TESZT előadásaira
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház megkezdte az online és személyes jegyárusítást a május 21-28 között megrendezésre kerülő Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozóra, a 14. TESZT-re. Az idei válogatásba 24 bel- és kültéri külföldi produkció, három temesvári független társulat előadása (a programban EXT@TESZT jelzéssel ellátott címek), valamint a házigazda színház két saját produkciója került be. Az idei találkozó a Temesvár Európa Kulturális Fővárosa 2023 hivatalos programjának kiemelt támogatottságú része.
A találkozó programjában szereplő előadások (melyek leírása elérhető a www.teszt.ro oldalon) egy része a tavalyi év végén kiírt nyílt felhívásra beérkezett pályázatok közül kerültek ki, és melyek idei hívószava, a fesztiválkurátorok és a Kulturális Főváros bizottságának közös megállapodása alapján a FLUID-itás. A szervezők szándéka szerint ez egyszerre fejezi ki a színház folytonos változásban és átalakulásban levését, állandóságát, erejét, valamint az emberi természet azon képességét, hogy a legnehezebb időkben és körülmények között is megtalálja az előremutató irányokat.
Ennek, valamint a TESZT szellemiségének értelmében az idei programba olyan, egymástól formailag különböző, de hasonlóan érzékeny tematikájú előadások kerültek be, melyek híven tükrözik kortárs mindennapjaink szüntelen áramlását, képlékenységét és változását. Így lett a tizennegyedik találkozó egy újfajta érzékenység TESZT-je.
A TESZT#14 május 21-én, vasárnap 17:00 órakor kezdődik a Csiky Gergely Állami Magyar Színház A nagy hagyma című fizikai színházi előadásával, melyet az olasz koreográfus-rendező Marco Chenevier állított színpadra, aki már többször volt TESZT meghívottja az elmúlt években. A nap a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadásával folytatódik, Urbán András „Amikor az Isten hasba rúg” című előadásával, amely kifejezetten az Újvidék – Európa Kulturális Fővárosa 2022 Kulturális Programra készült. Az első nap a "Relic" című előadással zárul, Euripides Laskaridis egyszemélyes előadásában, egy felháborítóan magával ragadó és szokatlan nonverbális szólóval.
Május 22-én és 23-án este a Szabadság téren az olaszországi Teatro dei Venti művészei várják ismét az érdeklődőket, hogy a tavalyi fesztiválon bemutatott, nagysikerű Moby Dick után egy újabb szabadtéri produkciót, a Sárkááányt mutathassák be.
A fesztivál egy másik kiemelt, a színház épületén kívül játszott előadása a "Sirály" - Det Flyvende Teater (Dánia) melyet két alkalommal mutatnak be a temesvári Cioca repülőtéren. A szervezők mindkét előadásra biztosítják az érdeklődők utaztatását a 700-as piactól a reptérig és vissza.
A korábbi kiadásokhoz hasonlóan fontos része a találkozónak, hogy helyi, független színházaknak is bemutatkozási lehetőséget biztosítson. A nekik szentelt Extensions elnevezésű off-programban idén az Arte-Factum Társulat, az Auăleu Színház és a Basca Színház egy-egy előadása kapott helyet.
Az Európa Kulturális Fővárosa 2023 csapatával közösen a fesztivál kurátorai idén három olyan előadást is műsorra tűznek a találkozó ideje alatt, melyek célzottan az LMBTQIA+ közösséget érintő témákat dolgoznak fel. A Fluid Perspectives nevet viselő szekció előadásai a "Sadboi" - Panos Malactos - TooFarEast (Ciprus), "Lordess" - The Garden (Németország) és "Felesküdött szűz" - Qendra Multimedia Priština.
A programban jazz- és rockkoncertek, Madách Imre írónak születésének 200. évfordulójának szentelt kiállítás, interaktív installáció és szcenográfiai modellek kiállítása is szerepel.
Két ingyenes részvételű workshopot is szerveznek: május 23-án a Szene Zwei társulattal és William Sanchez H németországi koreográfussal egy kortárs táncműhelyt, valamint május 24-én Giuseppe L. Bonifati rendező által tartott workshopot. A regisztrációk hamarosan megkezdődnek.
A TESZT-t a Temesvári Önkormányzat és Polgármesteri Hivatal, valamint a Temesvári Helyi Tanács finanszírozza. Főtámogatói a Proteszt Egyesület, a Temesvár 2023 Egyesület, a Bukaresti Liszt Intézet, a Temesvári STPT, a Temes Megyei Tanács, az Identity.Education szervezet, illetve a Temes Megyei Kulturális és Művészeti Központ.
Az összes előadásról és a fesztivál teljes programjáról bővebb információk a www.teszt.ro weboldalon érhetők el. Minden előadáshoz román, angol és magyar nyelvű fordítást biztosítanak a szervezők, az előadás nyelvétől függően, és a hagyományokhoz híven minden este közönségtalálkozóra kerül sor a fellépő művészek jelenlétével.
A színház pénztára nyitva tart hétfőtől péntekig 13:00-19:00 között és hétvégi előadások előtt két órával. A fesztivál ideje alatt a jegypénztár 11 órakor nyit.
Online jegyek a www.ticket.tm-t.ro weboldalon találhatók