A szerethetetlenség logikája - interjú Ricz Ármin rendezővel
A szerethetetlenség logikája - interjú Ricz Ármin rendezővel
„Csontra húzták”, majd átgyúrták a szöveget, hogy a szereplők közti viszonyok tisztán kirajzolódjanak – mondja Ricz Ármin, aki jelenleg Ödön von Horváth Kasimir és Karoline című darabját rendezi a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban. Míg az eredeti mű a társadalom erkölcsi rendjének széthullását mutatja meg, addig Ricz Ármin az atomoktól indul a teljes egész felé: azt a belső folyamatot vizsgálja, ahogyan a közöny és a tehetetlenség megfogan, és eljuttatja az embert a szerethetetlenségig, a magányig. A kikiáltó – szövegeiben Roland Barthes, Freud és Simone Weil gondolataival – vásári figura helyett élő lelkiismeretként jelenik meg a színen, ami új nézőpontot ad az előadásnak. A rendezővel a próbafolyamat kezdetén beszélgettünk.
- Hogyan esett a választás egy Ödön von Horváth darabra?
- Amikor leültünk beszélgetni, Hunor (megj.: Horváth Hunor igazgató) elmondta, hogy az évad központi tematikája a szétszakadások, divergenciák, és ennek apropóján szóba került a Kasimir és Karoline is. Azt tanultam az egyetemen, hogy ha nem érezzük, hogy egy előadást mindenáron meg szeretnénk csinálni, akkor azt hagyni kell a francba – felmértem, hogy melyek azok a gondolatok, amelyek jelenleg foglalkoztatnak, és hála Istennek voltak kapcsolódási pontok, ez döntötte el a választást.
- Hogyan közelítesz a szöveghez – politikai parabolaként, szerelmi történetként, vagy akár korrajzként?
- Politikai parabolaként vagy emberi történetben gondolkodni szerintem a jelenségek leegyszerűsítéséhez vezet. A két dolog szorosan összekapcsolódik, mert minden folyamat eredője az ember. Az emberi jellem minősége leképződik a különféle politikai struktúrákban, ezért érzem azt, hogy fontosabb az egyénnel foglalkozni. Alapvetően a magány és a szerethetetlenség fogott meg. Ha az ember nincs összhangban saját magával, nincs kibékülve a helyzetével, a lényével, akkor előbb-utóbb szerethetetlenné válik, maga körül mindent rossznak kezd látni, elkezd gyűlölni, és ezzel mindent felemészt maga körül. Egy olyan negatív spirálba kerül, amit önmaga generál. Ugyanannyi energiába kerül építeni, mint rombolni, csak egy belső döntés, átkapcsolás kérdése, hogy melyik utat választjuk; nagyon könnyű áldozatnak kikiáltani magunkat, ezzel sokszor a lustaságunkat, a tehetetlenségünket magyarázzuk. Az előadáson, ezen az anyagon keresztül azt vizsgáljuk, hogy melyek azok a mechanizmusok, amelyek alapján egyik vagy másik utat választjuk.
- A két világháború közötti gazdasági válság idején született a darab. Extrém körülmények között még az is könnyen elveszítheti lába alól a talajt, aki rendben van önmagával, nem biztos, hogy kizárólag egy döntésen múlik, hogyan érzékeli a külvilágot.
- Ez így van, de mégis, amikor igazán szerelmesek vagyunk, akkor kevésbé fontosak a körülmények, ez a már-már hipnotikus állapot feloldja az anyagi helyzettel, a társadalmi státusszal kapcsolatos feszültséget. A mélyszegénységben élő emberek sokszor boldogabbak azoknál, akiknek számtalan lehetőséget kínál az élet és biztos anyagi hátterük van. Persze egy válságban a globális teher még inkább víz alá nyomhatja az emberek fejét, de azt gondolom, döntés kérdése, hogy a válsággal magyarázunk-e minden rosszat, vagy értékeljük azt, ami megadatott, jelen esetben a párkapcsolatot. Amíg megvan a kölcsönös szeretet, addig nem érezzük az esetleges hiány súlyát, és olyasmire vágyunk, amit még nem birtoklunk. Szerintem jelenleg is ez az alapvető társadalmi probléma: a kényelmünk ellenére van bennünk egy folyamatos elégedetlenség. Az ember eltolja a fókuszt a hiány felé, ahelyett, hogy örülne annak, amije van.
- A Kasimir és Karoline szereplőit Horváth kispolgári figurákként rajzolta meg, a több iránti vágy viszont általános emberi sajátosság.
- A kispolgár itt nem társadalmi kategória, hanem szemléletmód. A darab szereplői épp ettől a kispolgári mentalitástól szenvednek, zavarba ejtő látni, mennyire nem ismerik fel saját kicsinyességüket.
Amikor képtelenek vagyunk túllépni a sérelmeinken, sértettségünkön, akkor mi magunk is ugyanúgy kispolgárokká válunk, mint Horváth hősei.
Ha felismerjük ezeket a pillanatokat és tudatosítjuk őket, akkor felül tudunk emelkedni rajtuk – ha nem, lassan beleragadunk a saját korlátainkba.
- Az 1930-as években a nők még inkább ki voltak szolgáltatva: ha a férfiak elveszítették az egzisztenciájukat, a nők kénytelenek voltak különféle túlélési stratégiákkal próbálkozni. Ez lehetett a morális válság egyik alapja. De itt többről van szó.
- Nem kizárólag női és férfi mintázatokról, inkább embertípusokról beszélhetünk: vannak, akik képesek cselekedni, és vannak, akik bénultan ragadnak bele a saját tehetetlenségükbe. Szerintem ezek a típusok nemtől függetlenül tetten érhetők. Kasimir és Karoline kapcsolatának felbomlása is innen ered. Míg Kasimir újra és újra ugyanazokat a köröket járja be, Karoline döntéseket hoz, mozgásban van. Kettejük eltérő gondolkodása teremti meg a darab alapvető konfliktusát.
- Karoline cselekvőképes, de milyen morális tartás mellett?
- Képes használni a nőiességét, a szépségét, annak érdekében, hogy magasabb társadalmi kategóriába kerüljön – ez mindenképpen egy morális devalváció, egyfajta prostitúció. Sajnos így működik a világunk: a szépség egy kulcs ahhoz, hogy az ember elérjen célokat, egy olyan piaci faktor, ami emeli az ember reklámértékét, eladhatóságát, ezt mutatják a folyamatosan ránk zúduló, túlszexualizált reklámok is. A szépség és eladhatóság csapdájába Karoline is belesodródik. Kasimir irányába van egy tiszta szerelme, de amikor ebből kijózanodik, akkor egyre számítóbbá válik – ez egy tudatosabb, de nem feltétlenül erkölcsösebb élet.
- Hová vezet az ő útja az előadásban?
- Karoline sorsa sok nőtársáéval lesz azonos. A szépség, amennyire áldás, annyira elviselhetetlenné is tud válni, ezért is hangoltuk át Maria és Elli szerepét. A két figura a prostituáltak helyett a korszak női sanzon-idoljaiként jelennek meg, ők az örök fiatalság kényszerének áldozatai. Az önmagukkal szembeni hiányérzetet a szépségipar pótlékaival csillapítják – élvezik minden szereplő csodálatát és szeretetét, de közben mégis kevésnek érzik magukat. Úgy érzik a szerethetőségük a piaci értékük függvénye, és ez a felfogás Karoline-t is megfertőzi.
- Milyen közegben mutatod meg mindezt a színpadon? Marad keretként az Oktoberfest?
- Igen, de egy modernkori fesztiválhangulatba álmodtuk bele ezt a világot. Szeretnénk a nézőket szervesen bekapcsolni az előadásba, nagyon sok performatív elemben gondolkodunk, olyan színpadi helyzeteket tervezünk, amelyek kimozdítják a közönséget a passzív nézői státuszból.
Az interjút Száva Enikő készítette
