Budapestre utazik a Kenyérrel a zsebben

Budapestre utazik a Kenyérrel a zsebben
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház 2017/2018-as évadában bemutatott Kenyérrel a zsebben című előadása március 13-án, 17.30-tól, majd 20.30-tól a budapesti Szkéné Színházban lesz látható.Kiss Attila és Molnos András Csaba közös előadása, a Kenyérrel a zsebben, egy „hazárdjáték-története” Matei Vişniec, a román és nemzetközi kortárs drámairodalom egyik legkiemelkedőbb alkotójának tollából. Két hétköznapi férfi valahol téren és időn kívül, egy kút mellett vitatja meg az egyén önmagával, környezetével, és ezeken keresztül a világgal való viszonyát.
Az erősen Samuel Beckett, és a Godot-ra várva világára hajazó szöveg egy teljesen hétköznapinak induló helyzetet fokozatosan mos át az abszurdba, ahol elmosódnak a határok kint és bent, fent és lent között, mérlegre kerül a személyes szabadság és a döntés lehetőségének, vagy legalábbis a lehetőség illúziójának kérdése és megfogalmazódik az előadás egyik alapgondolata: ki vagy mi is van valójában annak a bizonyos kútnak a mélyén?