ELMARAD a 2020-as TESZT

Home / Hírek / ELMARAD a 2020-as TESZT

ELMARAD a 2020-as TESZT

Kedves Barátaink!

Biztosan már nagyon várták, hogy hírt adjunk a május végén megrendezendő Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó, azaz a TESZT sorsáról, amely idén ünnepelné 13. születésnapját.

Sajnálatos módon, a jelenlegi globális bizonytalanság fényében a Fesztivál szervezői arra a döntésre jutottak, hogy felfüggesztik a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó – azaz a TESZT 2020 szervezését. Be kell látnunk, hogy az adott körülmények között a TESZT úgy a közönség, mint a szervezők, a vendégalkotók és a közreműködők egészségét is egyaránt veszélyeztetné.

Mindannyian tisztában vagyunk a mostani, világszinten kialakult járvány kockázataival, de nem mellőzhető az a tény sem, hogy egy ilyen nagy múltú színházi találkozó számára milyen veszélyeket rejt egy év kihagyás. Mégis, ha át is helyeznénk a Fesztivált a 2020-as naptári év végére — amikor már remélhetőleg az egészségügyi veszély sem fenyegetne —, akkor sem tudnánk garantálni, hogy a 13. TESZT önmagához méltó módon kerülhetne megrendezésre. Temesvár legközelebb 2021-ben adjon otthont a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozónak.

Mindemellett nagy örömünkre szolgál, hogy ilyen sok társulat jelentkezett a négy hónapja meghirdetett nyílt felhívásunkra; köszönjük! Sok erőfeszítést vett igénybe maga a válogatás, ezért úgy döntöttünk, közzétesszük azokat az előadásokat, amelyekről úgy gondoltuk, megfelelnek a 13. TESZT témájának, amely nem más, mint a „(Belső)Idő”. Reméljük, találkozhatunk 2021-ben!

13. Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó válogatása:

Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház (Románia) – Az ember tragédiája, rend. Silviu Purcărete
Tatabányai Jászai Mari Színház (Magyarország) – Ha elállt az eső, rend. Guelmino Sándor
Bitola-i Nemzeti Színház (Észak-Macedónia) – Noé új Macedóniája, rend. Kokan Mladenović
Ljubljana-i Mladinsko Ifjúsági Színház (Szlovénia) – not title yet, rend. Tomi Janežić
Imperfect Dancers (Olaszország) – Üres tér, kor. Ina Boeckx, Walter Matteini
Maribor-i Moment Egyesület (Szlovénia) – Hős 3.0, rendezte és előadja Uroš Kaurin, Vito Weis
Zombori Nemzeti Színház és Újvidéki Szerb Nemzeti Színház (Szerbia) – Tartuffe, rend. Igor Vuk Torbica
Varsói Új Színház (Lengyelország) – A Polak testvérek megmagyarázzák a jövőt, rend. Wojtek Zielmilski
Via Negativa (Szlovénia) – A szív, Rendezte és előadja Kristina Aleksova
Vrooom Band (Szerbia) – Erotika, rock koncert
Contemporary Creative Dreamers (Románia) – Nihil Sine Deo, kor. Dragomir Alexandru Daniel
Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház (Szerbia) – Nézőművészeti főiskola, rend. Urbán András
Zágrábi Ifjúsági Színház – ZKM (Horvátország) – Eichmann Jeruzsálemben, rend. Jernej Lorenci












Az oldalunk sütiket használ!


Weboldalunk a felhasználói élmény fokozása, illetve a biztonságos és optimális böngészés érdekében sütiket használ. Leírásuk és a süti használati politikája itt tekinthető meg.

Kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat is!

Süti választás