Élvonalban a temesvári magyar színjátszás
Élvonalban a temesvári magyar színjátszás
A Dante Közösségi Térben adta át a szeptemberben lezajlott eSzínház Fesztivál díjait az online színházi platformot működtető Alapítvány a Magyar Színházakért. A Weöres Sándor Színház, a Madách vagy a Katona József Színház képviselői mellett a Csiky Gergely Állami Magyar Színház is átvehette Az ember, aki csak azt tudta mondani, amit olvasott c. előadás online adaptációjáért járó elismerését. A magyarországi kulturális élet legnépszerűbb online platformja, a Papageno különdíját Zsoldos Dávid, az online tér alapítója adta át Balázs Attila színházigazgatónak. A temesvári intézmény vezetője megfogalmazta: a Csiky Gergely Állami Magyar Színház nemcsak a magyar, hanem a román kulturális élet szerves része is, ezt igazolja az elismerést nyert előadás, amelyet Adrian Sitaru, a román újhullám egyik elismert rendezője írt és rendezett.
Az ember, aki csak azt tudta mondani, amit olvasott c. előadás laudációjában elhangzott:
“Adrian Sitaru többszörösen díjazott film- és színházi rendező, szövege jóval több, mint előadásszöveg, inkább színházi forgatókönyv. (Már csak azért is lehet használni rá ezt a kifejezést, mert az előadás bemutatója még a Covid idején, online, azaz eleve képernyőre komponálva zajlott.) A technika tehát nem mondvacsinált ürüggyel került az előadásba, hanem a forma, a rendezőre egyébként is jellemző mixed reality követelte ki.
Nagy dolgok nem történnek: egy asztal körül ülnek az emberek és beszélgetnek. A rendező játszik a nézői perspektívával, már-már addig visz, hogy a néző megválaszthatja az avatarját, azaz azt a szereplőt, akinek az elveivel a leginkább azonosulni tud. Itt ugyanis súlyos témákról esik szó. Olyan morális kérdésekről vitáznak, hogy létezhet-e erkölcsileg igazolható bűntény, és hőssé válhat-e a gyilkos, ha a kontextus igazolja tetteit, vagy hogy milyen értéke van egymáshoz képest az emberi és az állati életnek.
Az egyik statikus kamera a nézőtér felől mutatja a színpad objektív valóságát, az előadásba belehelyezett – sőt a színészeket a kulisszák mögé is követő – egy másik, dinamikus, filmes, szubjektív perspektívát ad. Így egyszerre kerülhet a néző egyszerre közelebb az eseményekhez és a távolodhat el tőlük. Mivel párhuzamosan látni a két kamera képét, tétje lesz, melyik nézőpontot választjuk – tökéletesen aláhúzva az előadás wittgensteini alapkérdéseit az egyén tudatáról és a szabad akaratról, a tettek következményeiről.
A temesvári színház társulatát a középkorosztály és a fiatal generáció határozza meg. Összeszokottak, értik egymás nyelvét, de nem működnek univerzális keretek között. Amikor viszont egy rendező által a választott színházi formában a szerep és a színész egymásra talál, izgalmas dolgok jönnek létre. Pont úgy, mint ebben az előadásban.”
(fotók: Beliczay László)
