FemminiCity - európai projekt a nők jogainak támogatására

Home / Hírek / FemminiCity - európai projekt a nők jogainak támogatására

FemminiCity - európai projekt a nők jogainak támogatására

„FemminiCity – Városok, amelyek támogatják a nők részvételét a politikai döntéshozatalban” – ez a címe annak a kétéves, öt ország kulturális szereplőit bevonó európai projektnek, amelynek koordinátora a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház.

A mintegy 300 000 eurós támogatással megvalósuló színházi projekt az Európai Unió „Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek” programjának keretében, az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) támogatásával valósul meg.

Az öt európai országból részt vevő partnerek vendégül látják a többi résztvevő ország művészeit, hogy közösen mélyebben foglalkozzanak a nők jogait érintő, a helyi közösségek számára is fontos kérdésekkel. A produkciók professzionális és amatőr színészek részvételével készülnek, ezeket a 2026-ban megrendezésre kerülő fesztiválokon mutatják be. A készülő előadások témái között szerepel a szexuális szabadság és nevelés, az abortuszhoz való jog, a nők politikai képviselete, a családon belüli erőszak és a nőgyilkosság, a nemek közötti bérkülönbségek, a nők gazdasági jogai, valamint a szülészeti visszaélések.

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által koordinált projekt partnerei: a Stowarzyszenie Kobietostan (Lengyelország), a Drustvo ZIZ (Szlovénia), a Université Paul Valéry Montpellier 3 (Franciaország), az Újvidék – Európa Kulturális Fővárosa Alapítvány (Szerbia) és a Drz ne daj társulat (Szerbia).

Valamennyi előadás szerves részét képezi a közönséggel folytatott párbeszéd, a nézők az előadás után beszélgethetnek az alkotókkal. A projekt részeként egy női jogokról szóló konferenciát is szervez a Csiky Gergely Állami Magyar Színház, valamint egy dokumentumfilm is készül, amely a projekthez kapcsolódó előadások létrehozásának folyamatát mutatja be. Az egész program során a szervezők mintegy 150 közvetlen és több mint 5000 közvetett résztvevőre számítanak.

A projektben megvalósuló művészeti produkciók a társadalmi problémákra reflektálnak, és céljuk, hogy felhívják a figyelmet azokra a kérdésekre, amelyeket hatékonyabb közpolitikákkal lehetne orvosolni. Az előadások így nemcsak művészeti alkotásokként, hanem a társadalmi problémák megvitatásának kiindulópontjaiként szolgálhatnak, ahol a meghívott szervezetek és a döntéshozók közösen kereshetnek megoldásokat.

A résztvevő csoportok március 24-én Temesváron találkoztak először, a héten zajló workshop célja a témák és a munkamódszerek tisztázása, a bemutatók és a fesztiválok ütemezése.

A Csiky Gergely Állami Magyar Színház bízik abban, hogy a projekt hozzájárul a nemek közötti egyenlőség előmozdításához és az inkluzív politikák kialakításához, amelyek hosszú távon pozitív hatással lesznek a résztvevő közösségekre.

---

Az Európai Unió finanszírozásával. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.

(fotó: Dávid Helga)

Az oldalunk sütiket használ!


Weboldalunk a felhasználói élmény fokozása, illetve a biztonságos és optimális böngészés érdekében sütiket használ. Leírásuk és a süti használati politikája itt tekinthető meg.

Kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat is!

Süti választás