Kit érdekel az igazság?
Kit érdekel az igazság?
A cikk az Agenda LiterNet lapban megjelent kritika magyar fordítása. Oana Balaci: Cui îi pasă de adevăr? - Chicago din octombrie 2025,
Kit érdekel az igazság? – Chicago
Oana Balaci, 2025. október
Van egy listám azokról a musicalekről, amelyeket attól a pillanattól kezdve szeretnék színpadon, élőben látni, hogy először hallottam róluk. A My Fair Lady musicalt Andrei Șerban rendezésének és a Szatmárnémeti Északi Színház magyar társulatának köszönhetően nemrég kipipáltam, a Hegedűs a háztetőn-t pedig a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, Béres László rendezésében láttam. A Chicago egy újabb megvalósult álom, szintén egy magyar társulatnak köszönhetően, ezúttal a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásában, ugyancsak Béres László rendezésében. Vajon Az operaház fantomja is ebből az etnikai irányból érkezik majd? Örülnék neki, mert még soha nem csalódtam magyar musicalben.
Bár a közelben, Lugoson születtem, most jártam először temesvári magyar színházban. Az ilyen első alkalmaknak különleges varázsuk van. Az első élmény, az első tapasztalat örökre bevésődik az ember emlékezetébe, különösen akkor, ha rendkívül pozitív vagy rendkívül negatív tapasztalatról van szó. Így történik ez egy előadás és egy színházi intézmény esetében is, az első találkozás meghatározza a később kialakuló kapcsolatot. Engem pedig mélységes lelkesedéssel töltött el, hogy megismerhettem a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházat és csapatának egy részét. Biztos vagyok benne, hogy ez „egy gyönyörű barátság kezdete”.
Ami a Béres László rendezte Chicago-val való találkozást illeti, azzal kezdem, hogy teljesen megváltoztatta a történetről alkotott képemet. Valahányszor újra találkozom majd vele, ezen az első élő színházi élményen keresztül fogom szemlélni, mert el sem tudom képzelni, hogyan lehetett volna másképp színpadra állítani John Kander, Fred Ebb és Bob Fosse híres musicaljét.
A dübörgő húszas évek, a jazzkorszak világa olyan látványvilággal tér vissza a színpadra, amely tökéletes összhangban áll az egy évszázaddal ezelőtti esztétikával, azzal az időszakkal, amelyben a történet és az azt inspiráló valós események játszódnak.
Egy olyan Chicagóban, ahol a gyilkosság, a csábítás, a manipuláció és a korrupció mindennapos jelenség, és ahol a kitalált történetek több újságot adnak el, mint az igazság, Roxie Hart (a mágneses kisugárzású Foltányi Edina) arról álmodik, hogy revütáncosnő legyen. Amikor azonban szeretője, Fred Cassey (Czüvek Loránd) megtagadja tőle a segítséget, halálos lövéssel intézi el, majd felfogadja a hírhedt ügyvédet, Billy Flynnt (a sármos Molnos András Csaba), hogy mentse meg őt a halálbüntetéstől. Ennek érdekében az ügyvéd átírja a gyilkos nő múltját, és celebet farag belőle. Csakhogy az első számú celeb helyét Velma Kelly (az elbűvölő Magyari Etelka) már elfoglalta, és a város nem elég nagy kettejük számára. Vajon melyikük kerül ki győztesen?
A monumentális szereplőgárdát a következő szerepekben látható színészek teszik teljessé: Morton Mama: Tóth D. Zsófia; Mary Sunshine: Borbély B. Emília; Konferanszié: Jancsó Előd; Amos Hart: Aszalos Géza; Liz: Karsai Dóra; Liz partnere, esküdt, riporter: Erdős Bálint; Annie, riporter: Becsey-Imreh Noémi; Annie partnere, riporter, esküdt: Vass Richárd; Katarina Hruscsenko, riporter: Isa Berger; Harry, orvos, Hruscsenko partnere: Tar Erik; June, riporter: Tar Mónika; Mona, riporter: Deli Szófia; Mona partnere, riporter, esküdt: Lukács-György Szilárd; Veronica, riporter: Lőrincz Rita; Harrison, Charlie, riporter: Mátyás Zsolt Imre; Aaron, bíró, riporter, esküdt: Bálint Előd; Pokolra való Kitty, riporter: Vincze Erika; Fogarty őrmester, riporter, esküdt: Bandi András Zsolt; Lány a börtönből, riporter: Balló Helga; Lány a börtönből, esküdt, riporter: Grgić Nikoletta; Esküdt: Dávid Helga.
A színészek és a zenekar által megszólaltatott zene bizonyítja annak egyetemes jellegét, varázsát akkor is megőrzi, ha a dalszövegek az eredetitől eltérő nyelven hangzanak el.
Bokor Attila koreográfiája a szteppet, a tangót, a kabarét és más, a múlt századra jellemző táncformákat modern elemekkel, érzéki mozdulatokkal és olykor kifejezetten komikus pózokkal ötvözi – ilyen például a szünet előtti „bébipiramis”.
Számtalan zenés jelenet van, amelyet érdemes lenne kiemelni, ilyen a Cellatangó, Billy Flynn belépője vagy a fináléban látható ikonikus Roxie–Velma duett. Egy jelenet azonban különösen mély nyomot hagyott bennem, mert éles ellentétben áll a többi rész csillogásával, glamourjával, ez Amos Hart szólója, amelyben önmagát „ Mr. Celofánnak” nevezi, mert mindenki átnéz rajta.
Márton Erika, a díszlet és a jelmezek tervezője isteni sugallatot követhetett, amikor Aszalos Gézát újságmintás zakóba és nadrágba öltöztette, így szinte beleolvadt a háromszintes, kizárólag újságcímekből álló háttérbe, amely az előadás egyetlen díszlete.
Amos jelenete – szomorú, önsajnálkozó és unalmas, ahogyan ő maga fogalmaz – egy olyan tragédiát tár fel, amely fölött mindenki elsiklik, a jó, szerető és segítőkész emberek tragédiáját, akik készek tönkretenni önmagukat a halvány reményért, hogy egyszer majd észreveszik, vagy akár megszerethetik őket.
Csakhogy a szó szerint és átvitt értelemben is fekete-fehérben megjelenített Chicago, amelyet a szenvedély jelképeként csak néhány vörös elem tör meg, nem az ilyen emberek városa. Ez az a város, ahol csődbe mehetsz, ha segítesz valakin, aki viszont azonnal elhagy, amint megszabadul a veszélytől. Ez az a város, ahol a gyilkosokból sztárok lesznek, az ártatlanokat pedig halálra ítélik, mert képtelenek kitalálni magukról egy vonzó történetet. Ez az a város, ahol a pénz uralkodik, a korrupció van hatalmon, az igazságszolgáltatásban zajló per olcsó színházzá válik, a sajtó pedig a lehető legszenzációsabb hírt akarja megírni, függetlenül attól, hogy az igaz vagy nyilvánvalóan hamis.
Mert végső soron „kit érdekel az igazság?”
És ami a legsúlyosabb: ez a város kísértetiesen hasonlít arra a világra, amelyben ma, száz évvel később élünk.
