Különjárat a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban

Home / Hírek / Különjárat a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban

Különjárat a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház április 6-án Tutukát (Székely Szabó Zoltánt) és a Cantuale énekegyüttest látja vendégül, akik a Különjárat című zenés estjükkel lépnek színpadra a Stúdióban. A kicsit több, mint egy órás műsor alatt a csupa férfitagból álló csapat megcsillogtatja - olykor politikai kabaréba hajló - humorát. A fellépők saját bevallása szerint a műsor folyamán Tutukáé lesz a "prózai" nevettetés szerepe, míg a többszólamú fiúk nagyobb részt megéneklik a honi fonákságokat.

A Cantuale énekegyüttes 1998-ban alakult Marosvásárhelyen az Állami Filharmónia Kórusának a tagjaiból. Első perctől az volt a célja, hogy a régen feledésbe merült egyházi és világi vokális muzsikát újra hallhatóvá tegye. Repertoárjában többféle zenei műfaj szerepel: gregorián énekek, motetták, madrigál, népdalfeldolgozások. Előadásai hallhatók szentmisén, templomi esküvőn, istentiszteleten, kórusfesztiválon, képkiállításon, könyvbemutatón. Az együttes énekelt Hollandiában, Olaszországban, Ausztriában, Belgiumban, Ukrajnában, Kárpátalján, Magyarországon, Szlovákiában, Lengyelországban - és persze otthon.
Az együttes tagjai: Bakos Levente, Biró Péter, Márton Zsolt Barna, Nyilas Szabolcs és Suba László.

Az előadásra jegyek válthatóak a www.biletmaster.ro honlapon valamint a Színház jegypénztárában minden hétköznap délelőtt 10 és 13 óra között, illetve délután 16 és 19 óra között, vagy előadások előtt egy órával. Foglalásukat jelezhetik: ticket@tm-t.ro email címen, vagy akár a 0752111803, 0356450606 telefonszámokon.

Az oldalunk sütiket használ!


Weboldalunk a felhasználói élmény fokozása, illetve a biztonságos és optimális böngészés érdekében sütiket használ. Leírásuk és a süti használati politikája itt tekinthető meg.

Kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat is!

Süti választás