Nemzetközi koprodukció a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház közreműködésében

Someone from Home címmel érkezik Temesvárra a négy ország színházi világát és mozgás hagyományait magába olvasztó kortárs táncelőadás. Az idén nyáron megvalósuló produkció a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, az Újvidéki Kulturális Diákközpont, a linz-i Silk Fluegge társulat és a szófiai Derida Táncközpont közös munkájaként, valamint az EU Kreatív Európa támogatásával jött létre. A Linz, Újvidék, Szófia és Temesvár városában zajló próbafolyamat eredményeként megszületett koprodukció július 27-én kerül majd bemutatásra az ausztriai Freistadt városában, a Sunnseiten Fesztivál keretei között, majd legközelebb augusztus 30-án, Temesváron láthatják az érdeklődők.
Az előadást megelőző próbafolyamatot a kiemelkedő osztrák koreográfus, a Silk Cie SILKFlueggedancecompagnie alapítója, Silke Grabinger vezetette. A dunai svábok tánchagyományaiból (a közösség, amelyhez maga Silke is tartozik) inspirálódó nemzetközi koprodukció fő jellemzője, hogy magába olvaszt egy cseppnyit a szerb, a magyar és a bolgár folklór világából, majd finoman vegyíti a kortárs tánc elemeivel. Mindeközben hangsúlyos szerepet szán az előadás alatt felcsendülő különböző kultúrák dallamait megidéző élő zenének és a közönség részvételének. Érdekességképpen a produkcióval szimultán elkészült Meinrad Hofer svábokról forgatott dokumentumfilmje is.
A nemzetközi koprodukcióban a temesvári Magyar Színház tagjai közül Simó Emese és Mátyás Zsolt Imre színművészt láthatja a közönség, míg a linzi társulatból Dudás Gergely és Heim Boglárka, Újvidékről Aleksandar Jakovljević és Sonja Stojanović, valamint Szófiából Peter Grudov, Isabel Mitkova és Simona Todorova vett részt az előadásban. Az eredeti zenét Ivan Șhopov és Ljubomir Nikolić művészeknek köszönhetjük, valamint a különböző népviseletekből inspirálódó jelmezek Elena Mazăre, Bianca Fladerer, Silke Grabinger és Michael Eidenberger érdeme.
Az élőzenével és közönség részvételével megvalósuló augusztus 30-i temesvári szabadtéri bemutatót megelőzi a produkcióban résztvevő alkotók által tartott ingyenes műhelymunka.