SHOWCASE

SHOWCASE
Temesvár két legnagyobb múltú kisebbségi színháza, az Állami Német Színház és a Csiky Gergely Állami Magyar Színház kivételes minifesztiválra hívják közönségeiket: a két intézmény a korábbi évadok kiemelkedő produkcióiból állít össze válogatást, így ünnepelve a város kulturális sokszínűségét.
A közös miniévad szándéka, hogy egymás törzsközönségét megismertessék a társintézmény előadásaival, és hogy Temesvárra vonzza Európa elismert színikritikusait és menedzsereit. A január 30. és február 3. között megrendezett Showcase keretében a nézők hét előadást láthatnak, melyek a két színház magas művészi színvonalát tükrözik.
A program január 30-án, csütörtökön, 19:30-kor a Bocsárdi László rendezte Felhőtektonika című előadással indul. Az Állami Német Színház előadása két magányos ember az idő korlátait is átlépő közeledését mutatja be.
Az előadást követően kerül sor a Showcase-t szervező színházak igazgatóinak nyitóbeszédeire.
A minifesztivál január 31-én, pénteken 19:30-kor a Fiú című, német nyelvű előadással folytatódik, amelyet Mădălin Hîncu rendezett. A történet megrendítő hangon szól családról, veszteségről és mentális egészségről.
Február 1-én, szombaton 11:00 órakor szintén a Német Színház produkcióját, a Karácsonyi mese című gyermek- és ifjúsági előadást láthatja a közönség Tania Drăghici rendezésében.
A Csiky Gergely Állami Magyar Színház február 1-én, 16:00 órakor a Temesvári Műszaki Egyetem (Calea Ghirodei 32. szám) épületében mutatja be a jelenleg repertoáron lévő legkomplexebb előadását. A Tomi Janežič rendezte 1978 egy transzgenerációs, olykor pszichedelikus hangulatú dokufikció, amely a színészek és a rendező személyes történetein alapul.
Február 2-án, vasárnap 19:30-kor a Német Színház A sárkány című előadásra várja az érdeklődőket , amelyet Jurij Kordonszkij rendezett. Az előadás mesei keretek között, allegorikusan szól a diktatúráknak – a mai társadalomra nézve is valós – veszélyeiről.
A fesztivál egyetlen hagyományos értelemben vett bábelőadása, a Badu mama gyermekei (TMT), reményt kelt az emberiség jövőjét illetően: a feltétel nélküli szeretetről szól. Varsányi Péter rendező nonverbális előadása február 3-án, hétfőn 10:00 órától tekinthető meg, és nem csak a gyerekek számára élvezhető.
A Danaos szintén a Csiky Gergely Állami Magyar Színház produkciója: Szabó Kristóf rendező-koreográfus Aiszkhülosz Oltalomkeresők című szövege alapján a danaidák tragédiáját mai kontextusba helyezve mutatja be. A február 3-án, hétfőn 19:30-tól látható Danaos zárja a miniévadot.
Az előadásokat követően közönségtalálkozók, beszélgetések zajlanak, amelyeket Claudiu Groza kritikus moderál. Az előadások magyar, román és angol nyelvű fordítással is követhetők lesznek. A beszélgetések román nyelven, angol, német és magyar nyelvű tolmácsolás mellett zajlanak.
A közös fesztivál új színt vihet a színházkedvelők életébe, erősíti a két nemzetiségi színház közötti kapcsolatot, és fórumot teremt a színházművészetről szóló beszélgetések, illetve a közösségek közötti párbeszéd számára.
Jegyek a színházak jegypénztárában (Alba Iulia utca 2.) vagy online vásárolhatók a https://ticket.tm-t.ro/hu és a www.teatrulgerman.ro weboldalakon.