VEKERDY TAMÁS A HEP MEGHÍVOTTJA

Home / Hírek / VEKERDY TAMÁS A HEP MEGHÍVOTTJA

VEKERDY TAMÁS A HEP MEGHÍVOTTJA


MIT KELL(ENE) TUDNUNK A GYEREKEKRŐL ÉS MAGUNKRÓL?


A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a Romániai Magyar Üzleti Egyesület idén is folytatja népszerű beszélgetéssorozatát, a Híres Előadók Programját (HEP). Az idei első HEP vendége Vekerdy Tamás gyerekpszichológus, író. Az eseményre október 28-án 19:00 órától a színház Nagytermében kerül sor, címe pedig: Mit kell(ene) tudnunk a gyerekekről és magunkról?

Vekerdy Tamás előadásában a gyerekek felnőttkori érvényesülési lehetőségeit keresi; mire van szükség ahhoz, hogy gyerekeink érvényesüljenek, beváljanak az életben? „Nem az lesz sikeres felnőtt, aki kisgyerek korában már felnőtt módon hajtott és teljesített, hanem az, aki teljes értékű kisgyerek életet - aztán kamaszkort, aztán ifjúkort - élhetett. Mit jelent az érzelmi biztonság megadása? Mit jelent a kamaszkori «elengedés»?" Felvezetőjét beszélgetés követi, melyet ő moderál, elmondása szerint ez a fontosabb, ez a jobbik rész.
 

Egy újságnak adott interjúban Vekerdy Tamás bevallja, már fiatal korában tudta mi lesz felnőttkorára: „Hétéves koromban gyerekorvos, tizenegy éves koromban költő akartam lenni. Így lettem végül (klinikai) gyerek(szak)pszichológus és író (írogató ember)." 1935-ben született. Tanított középiskolában, a Színház és Filmművészeti Főiskolán, docensként jó néhány évig a Miskolci Egyetem neveléstudományi tanszékén, majd a solymári nappali és levelező tanárképzésen. Évtizedekig foglalkozott gyerekekkel, aminek kapcsán különös problémára kezdte keresni a választ: „Miért (és hogyan) betegít az iskola (mert betegít) és a rossz óvoda? Van-e, lehet-e olyan iskola, amelyik nem árt?" Ezen kérdések vitték rá, hogy dolgozni kezdjen az Iskolafejlesztési Központban, ezért vett részt alternatív iskolák (és tanárképzések) alapításában, ezért vállalta el a pedagógus-továbbképző központban az Alternatív Pedagógiák Igazgatóságának vezetését, majd ez sodorta a 80-as évek második felében az Iskolázás Szabadságának Európai Fórumába, ahol előbb kelet-európai szóvivő, majd alelnök lett. A rendszerváltás után különféle kuratóriumnak és társaságnak lett tagja (és néhánynak elnöke). A gyerekeken kívül, legszenvedélyesebben az irodalom és a történelem érdekelte. Írt színdarabot (Jelenetek Rákóczi életéből, 1974 - Kaposvári Csiky Gergely Színház, rendező: Ascher Tamás), regényeket, esszét (például a színészi hatás eszközeiről Zeami mester művei szerint), és tanulmányokat (kutatási beszámolókat) ismeretterjesztő könyveket és számtalan cikket.

Szeretettel várunk mindenkit!

Az oldalunk sütiket használ!


Weboldalunk a felhasználói élmény fokozása, illetve a biztonságos és optimális böngészés érdekében sütiket használ. Leírásuk és a süti használati politikája itt tekinthető meg.

Kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat is!

Süti választás