Az Újvidéki Színházban vendégszerepel, mint meghívott színművész Dukász Péter, a temesvári Csiky Gergely Állam Magyar Színház színésze a Vidovszky György rendezésében bemutatott, Ingmar Bergman filmje alapján készült Fanny és Alexander című produkcióban.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház március 29-én, csütörtökön 19 órától rendhagyó módon az Eugen Todoran Központi Egyetemi Könyvtárban mutatja be A durrantás művészete című produkciót. Az előadás a Színház a könyvtárban elnevezésű programsorozat keretén belül zajlik, melyet a két kulturális intézmény együttműködve szervez.
Nagy megtiszteltetés a számomra, hogy az UNESCO égisze alatt működő Nemzetközi Színházi Intézet engem kért fel az ötvenedik Színházi Világnap üzenetének megfogalmazására. A színházakban dolgozó társaimnak, barátaimnak küldöm rövid gondolataimat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyike azoknak a romániai színházaknak, amelyek részt vesznek a március 16 - 30 között zajló REFLEX 2 Nemzetközi Színházi Biennálén, Sepsiszentgyörgyön. A Victor Ioan Frunză rendezésében 2009-ben bemutatott Rosencrantz és Guildenstern halott című előadást, mely a rangos UNITER-díj mellett elnyerte az V. Interetnikai Színházi Fesztivál Legjobb előadása díjat is, március 23-án 18:30-tól, a Művelődési Ház nagytermében tekinthetik meg a sepsiszentgyörgyi nézők.
Németh Ákos által írt és rendezettDeviancia c. előadás képviseli idén a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházat a VI. DESZKA-n, azaz a Kortárs Magyar Drámák Fesztiválján. E rangos eseményt a debreceni Csokonai Színház szervezi március 10-14 között, színházunk produkcióját pedig vasárnap, március 11-én 19 órától tekintheti meg az ottani közönség.
A temesvári "Csiky Gergely" Állami Magyar Színház március elején újra műsorra tűzi egyik legsikeresebb produkcióját, a Tom Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott című előadást, melyet Victor Ioan Frunză rendezett. A 2009-es év Legjobb előadás UNITER-díját és a 2010-es Aradi Interetnikai Fesztivál nagydíját elnyerő előadást március 1-én, 18 órától tekintheti meg a temesvári közönség a színház Nagytermében.
Vinnai András Furnitur című előadásának bemutatóját követően Kiss Attila kapta a temesvári magyar társulat nyakból-nyakba vándorló elismerését. A Vándoramulettet előző tulajdonosa, László Pecka Péter adta át.
A Csiky Gergely Állami Magyar Színház február 25-én 19 órakor mutatja be Vinnai András Furnitur című darabját Göttinger Pál rendezésében. A temesvári színház az elmúlt évadokban különösen nagy hangsúlyt fektetett a kortárs magyar és egyetemes drámairodalom népszerűsítésére, így a soron következő ősbemutató szervesen illeszkedik a színház műsorpolitikájába.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház február 23-án 19 órától felolvasó-színházi előadást tart, melyre a temesvári Nyugati Egyetem Központi Könyvtárának Dísztermében (Vasile Pârvan sugárút, 4A sz.) kerül sor.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban, február 17-én 19 órakor láthatják az érdeklődők Gianina CărbunariuX miliméter Y kilométerből című előadását, mely a ColectivA produkciójaként jött létre. A rendhagyó színházi előadást a Nagyteremben kialakított stúdióban tekintheti meg a publikum.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban a Bálint-napi Bolondos évszakok előadása után Balázs Attila, a színház igazgatója nyereményeket sorsolt ki.
A napokban, a nyíregyházi Táncfarsang nyitóelőadásaként játszott Mellékhatásokkal ért véget a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház nagyszabású magyarországi turnéja. Az intézmény a szükebb és tágabb értelemben vett régióban több éve szervez kisebb vagy nagyobb horderejű turnékat, ezek közé tartozik a hagyományosan minden évben megszervezendő magyarországi turné is, melyre minden alkalommal nagyfokú az érdeklődés.