A Csiky Gergely Állami Magyar Színház idén is megtartja a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozót, mely 2007-ben indult útjára. A találkozó fő céljai közé tartozik a Bánság multikultúrális jellegének hangsúlyozása és a régió színházai közötti kapcsolat megerősítése, mindezt a már hagyományossá vált rendezvény keretén belül.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a tavalyihoz hasonló Erdélyi turnét szervez május 6-16 között, melynek főbb állomásai: Csíkszereda, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós és Sepsiszentgyörgy. Az elmúlt év nagyszabású erdélyi körútja alkalmával bebizonyosodott, hogy a vendégszereplések kitűnő lehetőséget biztosítanak arra, hogy a közönség betekintést nyerjen a temesvári magyar színház munkájába, sőt számos helyen érdeklődtek, hogy a jövőben is megismétli a színház a turnét. A közönség kérésére, valamint a folytonosság jegyében az idei évadban is útra kel a temesvári magyar színház.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház idei évadának nyolcadik bemutatóját Cseresznyéskertcímmel április 30-án 19 órától láthatja a közönség a színház Nagytermében. A. P. Csehov darabja a temesvári közönség számára jól ismert László Sándor rendezésében kerül színpadra. Az Újvidéki Színház igazgatója az elmúlt években két olyan nagysikerű előadást rendezett a temesvári magyar színházban, mint a Közeleg az idő, illetve a Mennyország.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház következő bemutatóját ismét kortárs képzőművészeti műhely előzi meg, melynek keretében ezúttal tizenhat fiatal képzőművész dolgozik: Bandi András, Banga Szilárd, Benedek Levente, Bors Eszter, Cristina Pecherle, Fehér László, Jánosi Ágnes, Nagy József, Parászka Máté, Pálfi Gyöngyike, Róth Iringó Xénia, Sándor Betti, Sándor-Nagy Tünde, Szabó Veronika, Szász Zsolt, Váncsa Ilka. A fiatal képzőművészeket ezúttal A. P. Csehov Cseresznyéskert című darabja ihleti és április 28-án, szerdán délben kezdenek el dolgozni a színház előcsarnokában. A tárlat megnyitójára a 30-i bemutató előtt, 18 órakor kerül sor az emeleti előcsarnokban. Az alkotásokat meg lehet vásárolni.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház holnap, április 22-én Sepsiszentgyörgyön mutatja be a Grimm testvérek meséje alapján készült Jancsi és Juliska című előadását. A produkciót a II. Cimborák - Erdélyi Magyar Bábostalálkozó keretén belül láthatják a nézők 12 és 14 órától a Tamási Áron Színház Kamaratermében.
Román Színházi Szövetség (UNITER) XVIII-ik Gáláján, a hazai színházi szakma legrangosabb elismeréseit osztották ki április 19-én este Bukarestben. Tom Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott című darabja, Victor Ioan Frunză rendezésében a 2009-es év legjobb előadása díját kapta, melyet Balázs Attila színházigazgató vett át. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadását három kategóriában jelölték: Legjobb előadás, Legjobb rendezés, Legjobb díszlet és jelmez. A zsűri tagjai voltak: Marina Constantinescu, Florica Ichim színikritikusok, Valeria Seicu színművész, Cornel Todea rendező, valamint Mihai Mădecu díszlet- és jelmeztervező.