A jegyiroda nyitvatartása:
HÉTFŐ - PÉNTEK: 10-13 | 16-19
és 1 órával minden előadás előtt
Tel: 0356-450.606, 0752-111.803
E-mail: ticket@tm-t.ro
Plakátok
Portrék
 
Előkészületben
 
HÍREK
2021.01.18
„SZERETNÉM, HA FELTENNÉNK MAGUNKNAK AZT A KÉRDÉST, HOGY VAJON HOGYAN ÉRZÉKELJÜK A KÖRÜLÖTTÜNK LÉVŐ VALÓSÁGOT” – INTERJÚ ADRIAN SITARU RENDEZŐVEL

Adrian Sitaru (sz. 1971) a romániai új hullám filmirányzat egyik elismert rendezője, olyan többszörösen díjazott filmeknek a szerzője, mint például a „Valuri", „Din dragoste cu cele mai bune intenții" vagy a „Domestic". Filmjeit díjazták a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon, a Szarajevói Filmfesztiválon, a Gopo Gálán stb. 2018-ban a Kolozsvári Állami Magyar Színház produkciójában megrendezte az Ilegitim című előadását, amely nemzeti szinten elsőként használta fel a VR (virtuális realitás) technológia módszereit. „Az ember, aki csak azt tudta mondani, amit olvasott" (írta és rendezte Adrian Sitaru) című előadásnak a bemutatójára nemsokára a Temesvári Állami Magyar Színház nagytermében kerül majd sor.


Számos tekintélyes díj után, amiket a filmjeiért kapott, két évvel ezelőtt elfogadta a Kolozsvári Magyar Színház meghívását, hogy megrendezzen egy színdarabot. Miért?


Az én generációmhoz sokkal közelebb állt a színház, mint a film, de annak idején, amikor azt választottam, hogy filmrendező leszek, tudtam, hogy színdarabot is rendezhetek majd, mint egy fajta kihívás. A „Pescuit sportiv" (2008) című filmem után kaptam az első olyan felkérést, hogy színpadra vigyem a film forgatókönyvét, de végül nem konkretizálódott az elképzelés.


Milyen örömöket tud nyújtani a színház, amiket a filmrendezésben nem lehet megtalálni?


Az alkotói szabadság sokkal nagyobb. A filmrendezésben, függetlenül a rendezőtől, a forgatókönyvet a filmproducer és sok más olyan ember elemzi, akik nem akarnak kockáztatni, így aztán véleményt mondanak a forgatókönyv szövegéről, hogy mi a jó a szövegben, mi nem jó benne, annak ellenére, hogy maga a szöveg az elkészülendő filmnek csak a vezérfonala. Legfőképp Romániában, a finanszírozási pályázatokon a forgatókönyv fontosabb, mint maga a rendező vagy a projekt egésze, ezért aztán elkezdi az ember cenzúrázni magát és szép forgatókönyveket írni, hogy elnyerje a bizottság tetszését. A színházban lelkesedéssel fogadták az elképzelésemet és teljesen szabad kezet kaptam, pénzügyileg is, ahogy az rendjén is van a művészekkel való munkában.

„Az ember, aki csak azt tudta..." valójában egy forgatókönyv, ami eleinte egy film projekthez lett megírva.


Valószínűleg valamilyen személyes szorongás miatt, mert nem mertem egy klasszikus szöveget feldolgozni a színpadon, egy Shakespeare-t például, hanem olyan szöveg ötletekkel dolgozom, amik engem személyesen érdekelnek. De sokszor elgondolkodom azon, elméleti szinten hogyan dolgoznék fel egy klasszikus szöveget, lenyűgöz a klasszikus forma, de nagyon kényelmetlen lenne számomra ilyennel dolgozni. „Az ember aki..." Bukarestben kezdődött, egy magániskola amatőr színészeivel, megpróbáltunk filmezni valamit, de olyan lett, mint egy próba - nem lett kellőképpen finanszírozva, hogy egy teljes értékű alkotás legyen belőle. Maradtam a frusztrációval, hogy nem sikerült sem filmet forgatni belőle, sem színpadra vinni ezt a szöveget, ami nekem annyira tetszik, így aztán ahogy adódott ez a lehetőség, közzétettem Temesváron. Most látom igazán, hogy sokkal jobban működik színdarabként, mint filmként. A színészek jellemeitől függően néhol átformáltam a szöveget, új ötletekkel bővítettem, így történik a filmrendezésben is, állandóan vannak változtatások, egészen az utolsó pillanatig. Magát a címet és a főszereplőt azután döntöttem el, hogy elolvastam Oliver Sacks brit neurológus könyveit, de úgy gondolom, hogy mi mindannyian egy kissé olyanok vagyunk, mint „Az ember, aki csak..." Csak azokat a dolgokat mondjuk, amiket megtanultunk, az első megtanult szavaktól kezdve egészen addig, amiket olvasunk, mindent magán a nyelven keresztül tanultunk meg. Állandóan könyvekből idézünk, befolyásolnak a szavak, a körülöttünk lévő valóság körvonalait pedig a nyelv határozza meg. Innentől az előadás kitér olyan témákra is, mint például a szabad akarat, a moralitás fogalma, a gyilkosság és annak kontextusa, ami hősként határoz meg minket akkor, amikor gyilkolunk stb...


Hogyan befolyásolta a világjárvány a művészek kapcsolatát a nézőkkel, illetve a próbafolyamatot?


A filmnézők esetében nem számít annyira, mert a filmeket akár 20 év után is megtalálja az ember a különböző csatornákon - tehát az én közönségem számára a filmjeim mai napig elérhetőek. Sőt, sokszor még kényelmesebb is az otthoni képernyő, mert nem zavar a szomszéd széken ülők zaja a mall-os mozik vetítőtermeiben. A színházzal ez nehezebb, én például nem tudok online színdarabokat nézni. Megpróbáltam egy pár előadást végig nézni, amik nagyon jól voltak lefilmezve, mindenféle vágások nélkül, végig látható volt a teljes színpad, hogy látni lehessen a színdarab teljes koncepcióját. Technikai szemmel figyeltem a felvételt, mint rendező, nem pedig az előadás élvezetéért. Nem hiszem, hogy a közönség vagy a színháznézők eltávolodnának a színháztól emiatt a világjárvány által kialakult kényszerszünet miatt. Az az előítéletem, hogy a színháznézők olyan tanult emberek, akiket érdekelnek a kifinomultabb témák. Sok a «duma» ebben az előadásban, sok párbeszéd van, állandó kockázattal, amit vállalok és remélem, hogy a nézőket majd érdekelni fogja ez a fajta feltevés. A szereplők szinte ugyanazok, mint az Ilegitim filmben, a téma mégis más, mert szükségét éreztem annak, hogy ezekkel a szereplőkkel végig vigyek még néhány kérdést, hogy megoldjam őket magamban. A próbafolyamattal kapcsolatban, mi már októberben elkezdtük a próbákat, beleértve az online próbákat, és kényelmes volt, hogy mindegyik színész mindig jelen volt, ami egy filmforgatáson nem így van. Ott a színészek már fáradtan érkeznek, gondolatban teljesen máshol járnak. Felismerem, ha valaki rosszul játszik, még ha nem is ismerem a nyelvet. A legnagyobb problémák abból adódnak, hogy a román meg a magyar nyelv szerkezete különbözik, de mégis tudom követni, hogy mikor milyen szöveget mondanak. Én sokat buzdítom a színészeket a filmforgatásokon is, sokat próbálok és szeretném, ha a filmforgatásokon is több időm lenne, ahogy most a színházban. Van egy olyan megérzésem, hogy a magyar színházi iskolák a realizmus felé irányulnak, míg a román színészekről úgy érzem, hogy sokszor túl teátrálisak, mesterkéltek.


Arról, hogy hogyan nézünk mi egy előadást - ebben az esetben két különböző nézőpont került bemutatásra, az egyik a színpadon, a másik a képernyőn.


A színházi néző helyzete különbözik a filmnéző helyzetétől. Igazából, ez egy másik témája az előadásnak - hogyan értelmezzük a dolgokat, hogy követünk egy előadást. Azt akarom, hogy a néző ne csak a színpadon zajló párbeszédekre figyeljen oda, hanem arra a sajátosságra is, ahogyan maga a párbeszéd be van mutatva. Kolozsváron a néző kiválaszthatta, hogy attól függően, hogy a VR szemüvegen keresztül követi az előadást, vagy anélkül, az élmények különbözőek voltak. Temesváron egymásba vontam két médiumot: a néző követheti azt, ami a színpadon történik vagy nézheti a felvételt, ami azonos időben történik, egy másik perspektívából. Két különböző megközelítés, két különböző érzékelés, annak céljául, hogy az ember felismerje, mennyire különbözőnek tűnik maga a realitás a különböző nézőpontokból adódóan. Szeretném, ha feltennénk magunknak ezt a kérdést, hogy vajon hogyan érzékeljük a körülöttünk lévő valóságot, még akkor is, ha egyszerűen csak sétálunk egyet a városban, hogy mindaz, amit látunk, nem ugyanaz, amit a többiek látnak.




ELÉRHETŐSÉGEK
Str. Alba Iulia, nr. 2
300077 Timişoara, România
Tel: 0256-434.814
Fax: 0256-494.029
E-mail: office@tm-t.ro
Web: www.tm-t.ro
TÁMOGATÓK
MÉDIAPARTNEREK
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház fenntartója Temesvár Önkormányzata.
© Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár, 2018