Balázs Attila rendezői irányítása mellett Tar Mónika színésznő remek érzékkel és természetességgel idézi meg a magyar irodalom egyik legsajátságosabb, kulturális értelemben talán legönazonosabb műfaját, legyen szó a számos változatban ránk maradt népköltészeti balladákról, mint amilyen a Júlia szépleány vagy a Kőmíves Kelemenné, vagy épp Arany János műballadáiról, mint amilyen a méltán sokat idézett Hídavatás vagy az Ágnes asszony.

Az alapvetően középiskolai irodalomórákról ismert balladai homály fogalma és a balladákra jellemző témavezetés és műfaji jegyek az előadás révén nem pusztán csak leporolódnak, de egészen újfajta értelmezési keretek közé kerülnek. Ennek elsősorban az az oka, hogy az előadás Balázs Márk zenéjének, valamint Bálint Hunor animációjának köszönhetően komplex szimbólumrendszert épít fel az előadó alakja köré. Nem csak az előadott szöveg szintjén, de a zenén keresztül és vizuálisan is képes megteremteni a ballada világát és annak meghatározó szimbólumait.

Sajtómegjelenések

„Az a célunk, hogy különböző mai eszközökkel, animációval, zenével, koreográfiával, mozgással „lefordítsuk” a balladákat mai színházi nyelvezetre, és adaptáljuk (...) az előadásban megjelenik több, az emberi létezés fontos kérdéseit érintő, a balladákban fellelhető tematika. Ilyen a férfi-nő viszony, a halál elfogadásának témája, az a gondolat, hogy a halál az emberi élet része, ugyanakkor a végzet, tragédia elfogadásának témája, az ahhoz való bölcs viszonyulás."

„Lefordítani” a mai fiataloknak a ballada műfaját – Különleges előadás a temesvári magyar színházban