Ki az, aki ne szeretne gazdag lenni, kevés munkával sok pénzt keresni, szép ruhákban járni, nagyobb házban lakni?

Jankó is csak ennyit szeretett volna, ezért fogott a kezébe vándorbotot, és indult neki a világnak. És mivel ez a világ a mesék világa volt, még annál is többet nyert, mint amennyit remélt. A kincsek mellett övé lett egy igazi tündér szerelme. Itt a vége? Ennyi a mese? Dehogy van vége, még csak most kezdődik igazán. Ami könnyen jött, hamar megy – a tündér odavan. Most érzi csak Jankó, hogy a sok kincs, a szép ruha, a nagy ház semmit sem ér, ha nincs itt az, akivel meg akarja osztani.

Elő hát a vándorbotot, és újra neki a világnak. Nem érdekli már se arany, se cicoma, csak az a gyönyörű tündér itt lenne még egyszer vele. Érte még magával az ördöggel is megküzdene. (Meg is fog.)

„A gép forog, az alkotó pihen”. A szállóigévé vált, klasszikus verssor a modernitás koncentrált gondolatát ragadja meg: a Teremtő belehelyezte a világot, és benne az embert, az Időbe; majd magára is hagyta az egész Univerzumot, hogy lebegjen a jelentés nélküli, közönyös űrben. Madách Imre azonban nem áll meg ennél a mechanikus és mára már mélységesen depresszívnek ható világképnél, ő a történelmet sátáni rémálomnak tekinti, amelyet Ádám álmodik, nekünk és velünk. Mindhiába áll ellen Lucifer, mégis a Megváltás ígérete ad értelmet a küzdésnek és a létezésbe vetett emberi bizalomnak. Éva a megígért Messiást hordja a szíve alatt, a Szeretet gyermekét, aki az ellenségképzés és szembenállás dialektikája helyett az elfogadás, azaz az emberi közösség lehetőségét és fölemelő feladatát hirdeti. (Visky András)

"A darab ideje egyetlen pillanat, valódi történése pedig Caravaggio eltűnése Porto Ercole tengerparti keskeny  homoksivatagában, 1610. július 18-án.  Nem életrajz és nem a hiteles portré megalkotásának a kísérlete, hanem csak annak a – végsősoron – megválaszolhatatlan kérdésnek a vizsgálata, hogyan jutott el Caravaggio a felfokozott, modern értelemben vett teatralitás felfedezéséig. (...) Semmi esetre sem a szerzői intenciók hangsúlyozása kedvéért, hanem az írói pozíció jobb megértéséért mondjuk el, hogy a darab megírásakor hét színészre (három nő, négy férfi), valamint folyamatosan történő szerepváltásokra gondoltunk. A szerepváltások mintegy Caravaggio műtermében zajlanak, a szemünk előtt, ilymódon hangsúlyozva a caravaggiói „testek laboratóriuma” jelleget, ami sokkal inkább az akkor-és-ott megtörténő eseményekre irányítja a figyelmet, semmint Caravaggio élettörténete, illetve egészen pontosan halála dramatikus eszközökkel történő rekonstruálására. " - Visky András, író, dramaturg

Az 1978 című előadás, a szlovéniai Tomi Janežič rendezésében a hetvenes évek Romániáját idézi; a produkció egy nemzedékeken átívelő dokumentum-fikció (dokufikció), amely a színészek és a rendező személyes történeteire épül. Egy történet a kommunizmus éveiről Románia valamelyik tömbházlakásában, egy történet helyi és globális jellegű eseményekről, amelyek összekapcsolják Temesvárt és az olasz határ melletti, szlovéniai Nova Goricát, azokat a városokat, amelyek egykor az Osztrák-Magyar Monarchia részét képezték, és ahol több mint száz évvel ezelőtt magyar katonák százai harcoltak az isonzói fronton.

A fény születését, egyben Jézus világra jöttét ünnepeljük a téli napfordulón. A rítus fontosságát mutatja, hogy nagyapáink idejében Betlehemes Játékkal jártak házról házra: cipelték a szépen pingált templomocskát, szavalták a rigmusokat, a szeretetet, békességet hirdető énekeket.

Jézus születése napfordulós ünnep. A népi kultúrákban megjelenő napfordulós rítusokban a PÁSZTOROK jelenetében fedezhetjük föl a „pogány” idők Nap-kultuszának sámán (táltos) szereplőit. Előadásunkban a – többnyire komikus – KÖZJÁTÉK figurái előbbre lépnek a ranglétrán: a történetet elmesélő, tehát TEREMTŐ szereplőkké válnak. A Játékhoz mindegyik szereplő kibújik köznapi, civil ruhájából és ünneplőt vesz: fehér ing, zakó, kalap. Így aztán felkerekednek mint régen, bekopognak házakhoz a Pásztorok Fiai, hogy bábuikkal, muzsikaszóval elmeséljék Jézuska születését, felelevenítvén a népszokást.

A „Regő rejtem” karácsonyi pásztorjáték az összetartozásra, a hagyományaink tiszteletének fontosságára hívja fel a figyelmet, minden korosztálynak szól és a közösségi lét megélésére ad lehetőséget.

“Pontosan emlékszem arra a napra amikor először hallottam Cseh Tamásról. Iskolás voltam. Azóta neki tulajdonítom a személyiségfejlődésem egyik legnagyobb mérföldkövét. A magiszteri képzésem alatt kezdtem bátorságot gyűjteni ahhoz, hogy én szólaltassam meg dalait. Ebből született a Mélyrepülés. Egy gitár, egy mikrofon, egy énekes – egy helyben, egy órán keresztül.” - Jancsó Előd“

Gyere Zsuzsika, azt hiszem, hogy én fellépnék a színházadban, nagy előadás lenne. Van a színpad, fönt farsangi díszek, lent egy éttermi asztal, meg egy szék. Én annál ülök és nézek és mindenre képes vagyok. […] Mindenki érzi majd, hogy azonnal énekelni kezdek egy különös hangfekvésben, az ország meg sutty, sutty, sutty, fölfelé, én nem kezdek énekelni persze, a feszültség meg nőttön nő és szállunk mindannyian egy helyben. Mélyrepülés. Mélyrepülés ez lenne a címe.” - Csengey Dénes-Cseh Tamás: Mélyrepülés